Emilia Galotti - új bemutató a nyíregyházi színházban

2016, november 20 - 15:32

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán 2016. november 19-én mutatták be Lessing EMILIA GALOTTI című  polgári tragédiáját.

Gotthold Ephraim Lessing

EMILIA GALOTTI

(Polgári tragédia)

Rendező: KERESZTES ATTILA

Bemutató: 2016. november 19.

Az előadás hossza: kb. 2 óra 15 perc, egy szünettel
 
 
SZEREPOSZTÁS
 
Emilia Galotti: DÉZSI DARINKA
Odoardo, Emilia apja: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
Claudia, Emilia anyja: HORVÁTH RÉKA
Hettore Gonzaga, Guastalla hercege: ILLYÉS ÁKOS
Marinelli,a herceg kamarása: VICEI ZSOLT
Conti, művész: HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDOR
Appiani gróf: LAKATOS MÁTÉ
Orsina grófnő: SZVRCSEK ANITA
Angelo: VARGA BALÁZS
Pirro: ISTVÁN ISTVÁN
Inas: KAMENICZKY LÁSZLÓ

 

 
 
Díszlettervező: FODOR VIOLA
Jelmeztervező: BAJKÓ BLANKA ALÍZ
Zenei vezető: BOROS CSABA
Dramaturg: SZOKOLAI BRIGITTA
Súgó: KOVÁCS KATALIN
Ügyelő: T-LAFOREST CSABA
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA
Fordította: BÍRÓ BENCE

 

 

A darabról:

Valami Emilia Galotti, egy egyszerű kis polgárlány, épphogy idősebb, mint Shakespeare-nél Júlia, szellemességével és életkedvével egyszerre nyűgözi le a fiatal Appiani grófot és a város nagyhatalmú kormányzóját, Gonzagát. Mindez alig egy hónapja történik, a színpadi cselekmény előtti időkben, de a látásán fellobbanó szenvedély hatására kizökken az idő. Appianit furcsa képzetek gyötrik az el sosem érhető boldogságról; a herceg, feledve államérdeket és főúri szeretőt, kész lenne elégni ebben a tűzben. S mit csinál eközben a vágy titokzatos tárgya: Emilia? Érzékeli a férfiszívekben tomboló vihart?

Látszólag nem: kötelességtudóan jár misére, hallgat az intő szóra, egyszerre jó kislánya a marcona katonaember apának és az udvari galantériától elbűvölt anyának. Alig van jelen: átadja a terepet a sorsáról döntő szülői párnak, rablóvezérnek, hercegi kamarásnak. Ebben az ide-odavettetésben, talán nem is a szemünk láttára, lesz édes kis cserebogárból hús-vér valódi nő; kislányos ábrándjainak helyét átveszi a keserű valóság.  

 

 

 

Mi történne,

ha a herceg nem pillantaná meg egy kancellár partyján?

ha korábban nem győzne édesanyja akarata, és nem költöznének a sabionettai remeteségből a Guastallai pompába?

ha az udvari fényképész csak egy kicsit is kevésbé magával ragadó portrét készítene róla?

ha választhatna fiúi és férfiúi szerelem között?

ha az esküvő nem épp mára lenne kitűzve?

ha Appiani elfogadná a hercegi kegyet, és messzi vidékre indulna fontos megbízatással?

ha a cselédség nem működne közre gyilkosságban, emberrablásban?

ha az eldobott szerető nem találkozna a gyanútlan apával?

ha nem jelentene egyszerre fogódzót és gátat is a vallás?

ha lennének még apák, akik gyermekük tisztaságáért ölni készek?

ha mindennek nem egy nap alatt – a klasszicizmus szabályait követve – kellene megtörténnie?

Ha és ha és megint csak ha…

 

De Lessing, aki épp ez idő tájt fogalmazza meg a francia klasszicizmus szabályaival (tér - idő - cselekmény egysége) szembe menő, a modern drámaelmélet alapjául szolgáló Hamburgi dramaturgiáját, tökéletesen érzi, hogy a hármas egység szabályainak kényszerítő ereje művének javára szolgál. Az általa felkapott téma talán nem olyan nagy, mint Goethe Faustjáé; költészete talán nem olyan kifinomult, mint lesz majd tíz évvel később az írótriász harmadik tagjáé, Schilleré, amikor az Emilia Galotti nyomán saját Ármány és szerelemjét megírja – de problematikája a többieket is megtermékenyítően újszerű, a monológokban búvó patakként elrejtett gondolati bátorsága, mélysége és szabadsága mellbevágóan sokkoló.   

 

 

 

Fotó: Kazai Béla