Projektzárón a Mustárházasok

A napokban zárult le a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda, a debreceni Köz-Pont Ifjúsági Egyesület, a békéscsabai Patent Ifjúsági Szervezet és a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület fiataljainak közös projektje. Utolsó állomása a programnak Debrecen volt január 27-28-án.
 

A találkozó a debreceni Ifjúsági Ház bemutatásával kezdődött, ahol a helyszín megtekintésén kívül a városi diákönkormányzat vezetőségével, tagjaival és munkájával is megismerkedhettek a részvevők. A délután folyamán „Élet a gyűlölet után” címmel előadást hallhattak Christian Picciolinitól, aki ifjúkorában az amerikai szkinhedmozgalom egyik meghatározó vezetője volt, az élettörténetének bemutatása után aktív beszélgetés formájában tehették fel a résztvevők kérdéseiket vagy fejthették ki véleményüket a témával kapcsolatban. A program valódi célja, hogy a fiatalok városvezetőkkel, döntéshozókkal találkozhassanak, beszélgessenek őket érintő kérdésekről, tehessenek javaslatokat és ezáltal kapcsolatot építsenek ki olyan személyekkel, akikkel együtt tevékenykedve segíthetnek közösségükön, fiatalokat érintő problémákon. 

Ezt a célt segítette elő Korbeák György a debreceni önkormányzat képviselőjével való találkozás is, akivel ifjúságpolitikával kapcsolatos kérdésekről beszélgettek a diákok. Ezt követően egy workshop keretein belül vitatták meg a projekt hasznosságát, tapasztalatait és azt, hogy hogyan lehetne a közeljövőben tovább folytatni a fiatalok között kialakult jó kapcsolatot. Az idő rövidsége sem gátolhatta a részvevőket abban, hogy a szabadidőt is aktívan és hasznosan töltsék el. Így közösségépítés céljából közösen bowlingoztak, részt vettek a Debreceni Citerazenekar koncertjén, és a debreceni fiataloknak köszönhetően pedig megismerkedhettek a város nevezetességeivel egy városnéző túra keretein belül.