Secondary menu


Kiemelt cikkek

Befejeződött a szabadidő komplexum felújítása a Sóstói-erdőben

Teljesen megújult a nyíregyháziak kedvelt kikapcsolódásai helye, a Sóstói-erdőben levő szabadidő komplexum. A NYÍRERDŐ Zrt. saját forrásból, 25 millió forintból végezte el a munkát az elmúlt két hónapban. A korszerűsítésre azért volt szükség, mert a 2005 és 2007 közötti erdőgazdasági fejlesztéseknek köszönhetően megvalósult játszótér, erdei körszín és színpad, a kondikert valamint sok egyéb közjóléti berendezés az eltelt időszakban elhasználódott, egyes elemek funkciójukat vesztették.

NYÍRERDŐ Nap Nyíregyházán

Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár 21. alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – Magyarország erdeibe. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés jelmondata: „Közös kincsünk az erdő.” A programokkal az erdők értékeinek gazdagságára, azon belül a természeti, turisztikai és gazdasági értékek párhuzamos jelenlétére hívják fel a figyelmet a szervezők.

Rendkívüli tárlatvezetés után újra Muzsikál a Múzeum

Rendkívüli tárlatvezetés után újra Muzsikál a Múzeum Rendhagyó tárlatvezetéssel és érdekes előadásokkal várják az érdeklődőket a Jósa András Múzeumban szeptember 28-án a Kutatók Éjszakáján. Utána a Nyíregyházi Egyetem népzenész hallgatóinak koncertjére invitálják a nótázás és muzsika kedvelőit.

Fesztivál az állatokért 2017

Minden év október 4-én világszerte ünneplik meg állatbarátok az Állatok Világnapját. A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány minden évben egy városi, izgalmas fesztivállal köszönti az állatokat, állattartókat szeptember végén...
 

V. Tirpák Fesztivál és Pálinkanap Nyíregyházán

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Tirpák Fesztivál és Pálinkanap Nyíregyházán, a Kossuth téren. A megszokott és új programokkal, finom ételekkel várják a kedves érdeklődőket!
 

Európai Autómentes Nap a Zöld Kerék Alapítvánnyal

Bringás reggeli és ,,TE SZEDD!" akció után lendületben a Zöld Kerék. Nemrég 300 kakaós csigával és almával vártuk a bringásokat Nyíregyházán, hulladékot gyűjtöttünk a kerékpárutak mentén, most pedig arra készülünk hogy megmozgatjuk a várost 2017. szeptember 22-én.
 


Galériák

DIÓTÖRŐ HERCEG a nyíregyházi színházban

DIÓTÖRŐ HERCEG a nyíregyházi színházban 2017. október 13-án mutatták be Olt Tamás rendezésében a Diótörő herceg című mesejátékot a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán.

Sherlock Holmes - A sátán kutyája

Sherlock Holmes - A sátán kutyája előadás 2017. szeptember 9-én (szombat) nagy sikerrel mutatták be a Sherlock Holmes A sátán kutyája című darabot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

VIDOR 2017 - a mi szemünkkel

VIDOR 2017 - a mi szemünkkelA 16. VIDOR, vagyis a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje 2017 szeptember 2-án hatalmas tűzijátékkal ért véget. Idén is remek darabokat láttunk a színházban, és érdekes koncertekbe hallgathattunk bele a belvárosban. Képes összeállításunkban egy kis egyveleget kaphatnak az elmúlt több mint 1 hét hangulatából, valamint megtudhatják, hogy az elmaradhatatlan karikaturisták hogyan látták a 2017-es VIDOR egy-egy mozzanatát.

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon 2017. július 7-én folytatódott a nyíregyházi Szabadtéri Színpad programsorozata a "Legyetek jók, ha tudtok!" című színdarabbal, amely a Budaörsi Latinovits Színház produkciója.

A Gyöngyhajú lány című Omega musical a Szabadtéri Színpadon

 2017. július 1-jén az ExperiDance Gyöngyhajú lány című Omega musicallel folytatódott a Szabadtéri Színpad programsorozata.

A Főfőnök

A Főfőnök Lars von Trier A FŐFŐNÖK című komédiáját, Kovács Krisztina adaptációja nyomán Koltai M. Gábor rendezésében mutatták be 2017. április 1-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

Internet Fiesta az MZSK-ban

Izgalmasnak ígérkezik a Móricz Zsigmond Könyvtár szombaton kezdődő, és március 29-ig programot kínáló rendezvénye, az Internet Fiesta.

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár programjai

„Idézők könyvtára” - League of Legends bajnokság
A Gamers of Games csapattal közösen harmadszor rendezzük meg a fiatalok körében népszerű játékok bajnokságát. Idén még több játékkal, még izgalmasabb programokkal várunk minden játékost és érdeklődőt!
Könyvtárunk ezen a szombaton rendkívüli nyitva tartással délután 16:00-ig várja a videojátékok szerelmeseit!
A játékra előzetes jelentkezés szükséges a facebook eseményünkön:
https://www.facebook.com/events/366408783717120/
Időpont: 2017.03.18 (szombat) 9:00-16:00

Szilágyi Gábor: Prezi
A prezi.com egy internetes alapú prezentációkészítő szoftver. Használata új alapokra helyezi a prezentálást! Az előadás résztvevői bepillantást nyerhetnek a prezi működésébe.
Időpont: 2017.03.22 (szerda) 10:00
Szilágyi Gábor: Biztonságos internetezés és online vásárlás
Interaktív módon bemutatásra kerül az online vásárlás folyamata, lehetséges veszélyei és ezeknek az elkerülési módjai. Szót ejtünk arról, hogyan vigyázzunk az adatainkra és miért fontos az online információink védelme.
Időpont: 2017.03.23 (csütörtök) 10:00
Huszár István: 3D
Irány a harmadik dimenzió avagy a 3D nyomtatásé a jövő? Bemutatóval egybekötött előadás!
Időpont: 2017.03.24 (péntek) 10:00

Szabó László: Szenvedélybetegségek az interneten
Az internet ma már a mindennapi élet része, de csupán eszköz, ami szenvedéllyé korcsosulhat. Érdemes tudatosan határokat szabni, végiggondolni szabadidőnk mekkora hányadát szeretnénk internetezéssel tölteni. Az előadásból megtudhatjuk, milyen veszélyeket hordoz az internet.
Időpont: 2017.03.27 (hétfő) 10:00

Radvánszki Gábor: Zsebre vágott világ avagy utazzunk digitálisan
Az okos eszközök megjelenésével életünk sok vonatkozásban egyszerűbbé és élhetőbbé vált. Ez a digitális forradalom beférkőzött az utazás világába is, és egyre nagyobb teret követel magának. Ezrével ontják a hasznos és kevésbé hasznos alkalmazásokat a különféle szolgáltatók. Az előadás megpróbál segítséget és támpontokat adni az applikációk tengerében, illetve hasznos tanácsokat adni, hogy mivel és hogyan utazzunk: Hogyan vágjuk zsebre a világot!
Időpont: 2017.03.27 (hétfő) 17:00

Babosi László: Elektronikus könyvtárak
Az előadás során az interneten elérhető elektronikus könyvtárakkal, azok használatával ismerkedhetnek meg a jelenlévők.
Időpont: 2017.03.28 (kedd) 10:00

Márföldi István: Hogyan népszerűsítsük szolgáltatásainkat a facebookon?
Az előadás első része fiatalok médiahasználatát (olvasás, tv nézés, internet használat) mutatja be. A második rész a közösségi portálok szociológiájáról szól, hogyan használhatjuk ismerkedésre, kapcsolattartásra,  csoportképzésre, tanulásra a facebookot.  A befejező rész az intézmény facebook oldalát mutatja be. Hogyan működik a vírusmarketing?
Időpont: 2017.03.29 (szerda) 10:00
 

Main menu

story | by Dr. Radut