Secondary menu


Kiemelt cikkek

Befejeződött a szabadidő komplexum felújítása a Sóstói-erdőben

Teljesen megújult a nyíregyháziak kedvelt kikapcsolódásai helye, a Sóstói-erdőben levő szabadidő komplexum. A NYÍRERDŐ Zrt. saját forrásból, 25 millió forintból végezte el a munkát az elmúlt két hónapban. A korszerűsítésre azért volt szükség, mert a 2005 és 2007 közötti erdőgazdasági fejlesztéseknek köszönhetően megvalósult játszótér, erdei körszín és színpad, a kondikert valamint sok egyéb közjóléti berendezés az eltelt időszakban elhasználódott, egyes elemek funkciójukat vesztették.

NYÍRERDŐ Nap Nyíregyházán

Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár 21. alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – Magyarország erdeibe. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés jelmondata: „Közös kincsünk az erdő.” A programokkal az erdők értékeinek gazdagságára, azon belül a természeti, turisztikai és gazdasági értékek párhuzamos jelenlétére hívják fel a figyelmet a szervezők.

Rendkívüli tárlatvezetés után újra Muzsikál a Múzeum

Rendkívüli tárlatvezetés után újra Muzsikál a Múzeum Rendhagyó tárlatvezetéssel és érdekes előadásokkal várják az érdeklődőket a Jósa András Múzeumban szeptember 28-án a Kutatók Éjszakáján. Utána a Nyíregyházi Egyetem népzenész hallgatóinak koncertjére invitálják a nótázás és muzsika kedvelőit.

Fesztivál az állatokért 2017

Minden év október 4-én világszerte ünneplik meg állatbarátok az Állatok Világnapját. A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány minden évben egy városi, izgalmas fesztivállal köszönti az állatokat, állattartókat szeptember végén...
 

V. Tirpák Fesztivál és Pálinkanap Nyíregyházán

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Tirpák Fesztivál és Pálinkanap Nyíregyházán, a Kossuth téren. A megszokott és új programokkal, finom ételekkel várják a kedves érdeklődőket!
 

Európai Autómentes Nap a Zöld Kerék Alapítvánnyal

Bringás reggeli és ,,TE SZEDD!" akció után lendületben a Zöld Kerék. Nemrég 300 kakaós csigával és almával vártuk a bringásokat Nyíregyházán, hulladékot gyűjtöttünk a kerékpárutak mentén, most pedig arra készülünk hogy megmozgatjuk a várost 2017. szeptember 22-én.
 


Galériák

Sherlock Holmes - A sátán kutyája

Sherlock Holmes - A sátán kutyája előadás 2017. szeptember 9-én (szombat) nagy sikerrel mutatták be a Sherlock Holmes A sátán kutyája című darabot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

VIDOR 2017 - a mi szemünkkel

VIDOR 2017 - a mi szemünkkelA 16. VIDOR, vagyis a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje 2017 szeptember 2-án hatalmas tűzijátékkal ért véget. Idén is remek darabokat láttunk a színházban, és érdekes koncertekbe hallgathattunk bele a belvárosban. Képes összeállításunkban egy kis egyveleget kaphatnak az elmúlt több mint 1 hét hangulatából, valamint megtudhatják, hogy az elmaradhatatlan karikaturisták hogyan látták a 2017-es VIDOR egy-egy mozzanatát.

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon 2017. július 7-én folytatódott a nyíregyházi Szabadtéri Színpad programsorozata a "Legyetek jók, ha tudtok!" című színdarabbal, amely a Budaörsi Latinovits Színház produkciója.

A Gyöngyhajú lány című Omega musical a Szabadtéri Színpadon

 2017. július 1-jén az ExperiDance Gyöngyhajú lány című Omega musicallel folytatódott a Szabadtéri Színpad programsorozata.

A Főfőnök

A Főfőnök Lars von Trier A FŐFŐNÖK című komédiáját, Kovács Krisztina adaptációja nyomán Koltai M. Gábor rendezésében mutatták be 2017. április 1-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

A SingSingSing MÁZS-képp című Musical Show Nyíregyházán

A SingSingSing MÁZS-képp című Musical Show Nyíregyházán A SingSingSing MÁZS-képp c. Musical Show Veszprém, Sopron, Székesfehérvár és Budapest után 2017.március 19-én, valamint március 26-án Nyíregyháza közönségét is meghódította.

Új időszaki kiállítás nyílik a múzeumban

Új időszaki kiállítással mutatkozik be Csizmadia Zoltán a Jósa András Múzeumban, március 10-én, 11 órakor nyíló tárlatán.

 

 

Csizmadia Zoltán, Csók István és Egry József-díjas festőművész 1933. június 12-én született Mátészalkán. Képzőművészeti tanulmányait a nyíregyházi Bessenyei György Népfőiskolán kezdte. 1958-ban kapott diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán.  Tanulmányúton többször járt Itáliában, Bécsben, Párizsban, Londonban. 1964-ig Budapesten élt, majd Veszprémbe költözött, ahol műtermes lakást kapott, s a város támogatásával, Derkovits - díjasként (1965–68) gondtalanul dolgozhatott. Rendszeresen eljárt a hódmezővásárhelyi és mártélyi művésztelepre. 1977 és 1990 között évente részt vett a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelep munkájában. Szellemi atyja, elindítója és szervezője volt a Székely Hadosztály Emlékműve 1955. évi, újbóli felállításának – eredeti helyén - Mátészalka és Kocsord között a Kraszna partján. Festményeivel, kerámia tábláival, grafikáival rendszeresen megjelenik itthon és külföldön rendezettkiállításokon.                                                                               

A legjobb alföldi hagyományokat sajátos egyéni stílusával ötvözve hozza létre plein art tájképeit. Festményeinek témái a magyar vidéki élethez, a magyar történelemhez kapcsolódnak. Krónikásként veti vászonra 1956 eseményeit, és a forradalom utáni megtorlás szörnyűségeit. Művei számos magán- és közgyűjteményben megtalálhatók.   

 / Jósa András Múzeum /

Main menu

story | by Dr. Radut