Nevet kaptak a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasiker kölykei

Nevet kaptak a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasiker kölykei A gondozók a több száz beérkezett javaslatból választották ki, a nagymacskákra legjellemzőbbet. A 2 fiatal nőstény és hím ivarú testvérük 2017 január 8-án született, s ez idáig babonából nem nevezték el őket a gondozók. Most azonban a látogatók segítségével - akik a hivatalos közösségi oldalon és honlapon adhatták le voksaikat-megszületett a döntés.

Mivel a hím kölyök, már az első napjaitól kezdve kitűnt testvérei közül, nem csak méretével hanem viselkedésével is-  fenséges mivoltára utalva , a Marcus nevet kapta,  Marcus Aurelius római császár után.

A két kis macskahölgy pedig-mivel élőhelyükön Dél-Afrikában isteni küldöttként tekintettek rájuk a múltban az őslakosok, a római mitológia két élőlényeket védelmező istennőjéről Flóráról és Faunáról kapták a nevüket, utalva arra is hogy ezek az állatok sem lennének már, ha nem léteznének állatkertek, hiszen 1994 óta a szabad természetben nem láttak ilyen színváltozatú állatokat.

Nevet kaptak a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasiker kölykei

A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta él egy fehéroroszlán-pár Binti és Inkosi. Jelenleg a tavalyi kölyökkel együtt hat különleges színű oroszlán látható a SóstóZooban.

A ritka színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj (Panthera leo krugeri) egyik populációjához tartoznak, és csak Dél-Afrikában, Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. A világos színük ott a rejtőzködést segíti, mert ezt a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi.

Nevet kaptak a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasiker kölykei

A krugeri oroszlánok fehér színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. Élőhelyük, Timbavati azt jelenti, "a hely, ahol a csillagoroszlánok lejöttek."