Secondary menu


Kiemelt cikkek

Befejeződött a szabadidő komplexum felújítása a Sóstói-erdőben

Teljesen megújult a nyíregyháziak kedvelt kikapcsolódásai helye, a Sóstói-erdőben levő szabadidő komplexum. A NYÍRERDŐ Zrt. saját forrásból, 25 millió forintból végezte el a munkát az elmúlt két hónapban. A korszerűsítésre azért volt szükség, mert a 2005 és 2007 közötti erdőgazdasági fejlesztéseknek köszönhetően megvalósult játszótér, erdei körszín és színpad, a kondikert valamint sok egyéb közjóléti berendezés az eltelt időszakban elhasználódott, egyes elemek funkciójukat vesztették.

NYÍRERDŐ Nap Nyíregyházán

Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár 21. alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – Magyarország erdeibe. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés jelmondata: „Közös kincsünk az erdő.” A programokkal az erdők értékeinek gazdagságára, azon belül a természeti, turisztikai és gazdasági értékek párhuzamos jelenlétére hívják fel a figyelmet a szervezők.

Rendkívüli tárlatvezetés után újra Muzsikál a Múzeum

Rendkívüli tárlatvezetés után újra Muzsikál a Múzeum Rendhagyó tárlatvezetéssel és érdekes előadásokkal várják az érdeklődőket a Jósa András Múzeumban szeptember 28-án a Kutatók Éjszakáján. Utána a Nyíregyházi Egyetem népzenész hallgatóinak koncertjére invitálják a nótázás és muzsika kedvelőit.

Fesztivál az állatokért 2017

Minden év október 4-én világszerte ünneplik meg állatbarátok az Állatok Világnapját. A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány minden évben egy városi, izgalmas fesztivállal köszönti az állatokat, állattartókat szeptember végén...
 

V. Tirpák Fesztivál és Pálinkanap Nyíregyházán

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Tirpák Fesztivál és Pálinkanap Nyíregyházán, a Kossuth téren. A megszokott és új programokkal, finom ételekkel várják a kedves érdeklődőket!
 

Európai Autómentes Nap a Zöld Kerék Alapítvánnyal

Bringás reggeli és ,,TE SZEDD!" akció után lendületben a Zöld Kerék. Nemrég 300 kakaós csigával és almával vártuk a bringásokat Nyíregyházán, hulladékot gyűjtöttünk a kerékpárutak mentén, most pedig arra készülünk hogy megmozgatjuk a várost 2017. szeptember 22-én.
 


Galériák

Sherlock Holmes - A sátán kutyája

Sherlock Holmes - A sátán kutyája előadás 2017. szeptember 9-én (szombat) nagy sikerrel mutatták be a Sherlock Holmes A sátán kutyája című darabot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

VIDOR 2017 - a mi szemünkkel

VIDOR 2017 - a mi szemünkkelA 16. VIDOR, vagyis a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje 2017 szeptember 2-án hatalmas tűzijátékkal ért véget. Idén is remek darabokat láttunk a színházban, és érdekes koncertekbe hallgathattunk bele a belvárosban. Képes összeállításunkban egy kis egyveleget kaphatnak az elmúlt több mint 1 hét hangulatából, valamint megtudhatják, hogy az elmaradhatatlan karikaturisták hogyan látták a 2017-es VIDOR egy-egy mozzanatát.

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon 2017. július 7-én folytatódott a nyíregyházi Szabadtéri Színpad programsorozata a "Legyetek jók, ha tudtok!" című színdarabbal, amely a Budaörsi Latinovits Színház produkciója.

A Gyöngyhajú lány című Omega musical a Szabadtéri Színpadon

 2017. július 1-jén az ExperiDance Gyöngyhajú lány című Omega musicallel folytatódott a Szabadtéri Színpad programsorozata.

A Főfőnök

A Főfőnök Lars von Trier A FŐFŐNÖK című komédiáját, Kovács Krisztina adaptációja nyomán Koltai M. Gábor rendezésében mutatták be 2017. április 1-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

A SingSingSing MÁZS-képp című Musical Show Nyíregyházán

A SingSingSing MÁZS-képp című Musical Show Nyíregyházán A SingSingSing MÁZS-képp c. Musical Show Veszprém, Sopron, Székesfehérvár és Budapest után 2017.március 19-én, valamint március 26-án Nyíregyháza közönségét is meghódította.

Szelektív szombat - Szelekt Ákossal

Szelektív szombat - Szelekt Ákossal A hagyományokkal ellentétben idén május 27-én rendezi meg a TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft., valamint Nyíregyháza Város Önkormányzata a Szelektív szombat nevű rendezvényt. A rendezvény helyszíne változatlanul a Kossuth tér lesz.

 

 

A program célja, hogy felhívjuk a résztvevők figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára és játékos vetélkedők segítségével elmélyítsük annak gyakorlatát. Az idei év újdonsága egy új játék bemutatkozása lesz. A játék, amely a Szelekt Ákos nevet viseli egy telefonos alkalmazása, mely 5 minigames-ből áll. A mini játékok segítségével pontok gyűjthetőek, amivel Szelekt Ákost etethetik, ruházhatják a játékosok. Az 5 minigames közül az egyik a Szelektív szombat állomása lesz. Érdemes tehát letölteni a játékot és gyakorolni a rendezvényre, mivel az állomásokon legjobban teljesítő családok értékes nyereményeket kapnak. A játék letölthető a következő linkekenhttps://itunes.apple.com/us/app/szelekt-ákos/id1116730255?ls=1&mt=8 ,  https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.foxplan.keult.szelektakos Az első helyezett család jutalma egy nagyobb értékű üdülési utalvány, a második helyezetté egy laptop, a harmadik pedig kerékpár utalványt kap kimagasló teljesítményéért.

Szelektív szombat - Szelekt Ákossal

 

Persze nemcsak a legjobb család, de a jól teljesítő gyerekek valamennyien ajándékban részesülnek.

A vetélkedőkön való sikeres részvétel az oktatási/nevelési intézmények is jértékes nyereményeket ígér. Versenyt hirdetünk ugyanis az iskolák és óvodák között is. Minél több családot (egy család: min. 2 fő) nevez be egy intézmény a családi napra, annál nagyobb esélye van a fődíj elnyerésére, ami iskolák esetében egy 50.000 Ft értékű sportszerekre beváltható utalvány, óvodák esetében szintén 50.000 Ft értékű játékokra váltható utalvány lesz.

A tanulságos és gyakorlatias játékok mellett lufis bohóc, arcfestő, kreatív kuckó, kukás-konténeres autó bemutató várja a résztvevőket. Emellett helyi tánccsoportok és együttesek szórakoztatják a kilátogatókat. A rendezvényt minden évben egy-egy neves fellépő/zenekar zárja, aki idén Keresztes Ildikó lesz.

 

Main menu

story | by Dr. Radut