Talány-Illyés Péter est

Talány-Illyés Péter est Immár 5. alkalommal volt felüdítő élményben részük azoknak, akik Illyés Péter előadásán részt vettek június 15-én.
 

Péter a város kulturális életében is aktívan jelen van. Számtalan kulturális rendezvényen verset mond, szaval és az előadói vénája soha nem fárad el a prózában és a lírában sem. Hangorgánuma mindehhez pedig kitűnő.

A mostani est címe a Talány volt, amely  kétkedés a világ fölött és talán bennünk is. A versek elmondásában minden ott rejtőzött Péternél úgy, ahogy az író lelkében volt a versek megírásakor, mert a szerelem, düh, harag, egyedüllét, öregedés, halál, ott van mindez bennünk is.

 

Talány-Illyés Péter est  Talány-Illyés Péter est

Talány-Illyés Péter est  Talány-Illyés Péter est

A közönség ezúttal is nagyon jól érezte magát, mert akár így, akár úgy,  a versek elmondásával Péter a lelkünket is felüdítette. Az előadói est megtartásában most is nagy segítője volt Ákos fia, hiszen ki lenne a legnagyobb kritikusa az előadói készségben, ha nem a színművész fiú.

Hajzer Andy