Kis nagy marák születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Kis nagy marák születtek a Nyíregyházi Állatparkban :) A pampanyúl vagy más néven nagy mara (Dolichotis patagonum) Földünk második legnagyobb rágcsálója. Megjelenése olyan, mintha egy nyulat kereszteztek volna egy őzzel, valójában azonban a tengerimalacfélék családjába tartozik.
A Nyíregyházi Állatparkban élő 3 tenyészpár közül most mindháromnak születettek utódai, májusban és júniusban.

A 3 hónap vemhességi idő után világra jött kölykök már 24 órával a születésük után képesek önállóan járkálni, ekkor még leginkább a rejtett kotorékban tartózkodtak de a különböző életkorú utódok már napsütéses időben előszeretettel tartózkodnak a föld felszínen felett is az Andok kalandok kifutórendszerben. Bár hamar elkezdték enni a fűféléket, a rágcsálóknál szokatlan módon, akár 13 hetes korukig szopni is fognak majd.

A kölykök felnevelése idején az addig csak kettesben élő párok, a többi párral  átmeneti kolóniát alkotnak, s bár egymás kicsinyeit nem szoptatják,  közösen vigyáznak az 5 utódra. 

 

A 3 hónap vemhességi idő után világra jött kölykök már 24 órával a születésük után képesek önállóan járkálni, ekkor még leginkább a rejtett kotorékban tartózkodtak de a különböző életkorú utódok már napsütéses időben előszeretettel tartózkodnak a föld felszínen felett is az Andok kalandok kifutórendszerben. Bár hamar elkezdték enni a fűféléket, a rágcsálóknál szokatlan módon, akár 13 hetes korukig szopni is fognak majd.  A kölykök felnevelése idején az addig csak kettesben élő párok, a többi párral  átmeneti kolóniát alkotnak, s bár egymás kicsinyeit nem szoptatják,  közösen vigyáznak az 5 utódra.      A rágcsálókra nem jellemző módon a nagy mara, monogám kapcsolatban él, egy életre választ párt, a kölyköket pedig együtt nevelik fel.  A tartós párkapcsolatnak több oka is van: A nőstény évente két alkalommal, akkor is csupán néhány órán át fogamzóképes, így a hímnek állandóan választottja közelében kell maradni, nehogy elszalassza az alkalmas időpontot.  Ráadásul a nősténynek rengeteg energiára van szüksége a kölykök kihordására és táplálásra, így leszegett fejjel kell szinte egész nap legelészik, ám így nehezebben veszi észre a ragadozókat. A hím ezért a nap jó részét őrködéssel tölti, hogy párját és utódait figyelmeztesse a közelgő veszélyre, valamint a rivális hímeket távol tartsa családjától.   A rágcsálókra nem jellemző módon a nagy mara, monogám kapcsolatban él, egy életre választ párt, a kölyköket pedig együtt nevelik fel.

A tartós párkapcsolatnak több oka is van: A nőstény évente két alkalommal, akkor is csupán néhány órán át fogamzóképes, így a hímnek állandóan választottja közelében kell maradni, nehogy elszalassza az alkalmas időpontot.

Ráadásul a nősténynek rengeteg energiára van szüksége a kölykök kihordására és táplálásra, így leszegett fejjel kell szinte egész nap legelészik, ám így nehezebben veszi észre a ragadozókat. A hím ezért a nap jó részét őrködéssel tölti, hogy párját és utódait figyelmeztesse a közelgő veszélyre, valamint a rivális hímeket távol tartsa családjától.

A 3 hónap vemhességi idő után világra jött kölykök már 24 órával a születésük után képesek önállóan járkálni, ekkor még leginkább a rejtett kotorékban tartózkodtak de a különböző életkorú utódok már napsütéses időben előszeretettel tartózkodnak a föld felszínen felett is az Andok kalandok kifutórendszerben. Bár hamar elkezdték enni a fűféléket, a rágcsálóknál szokatlan módon, akár 13 hetes korukig szopni is fognak majd.  A kölykök felnevelése idején az addig csak kettesben élő párok, a többi párral  átmeneti kolóniát alkotnak, s bár egymás kicsinyeit nem szoptatják,  közösen vigyáznak az 5 utódra.      A rágcsálókra nem jellemző módon a nagy mara, monogám kapcsolatban él, egy életre választ párt, a kölyköket pedig együtt nevelik fel.  A tartós párkapcsolatnak több oka is van: A nőstény évente két alkalommal, akkor is csupán néhány órán át fogamzóképes, így a hímnek állandóan választottja közelében kell maradni, nehogy elszalassza az alkalmas időpontot.  Ráadásul a nősténynek rengeteg energiára van szüksége a kölykök kihordására és táplálásra, így leszegett fejjel kell szinte egész nap legelészik, ám így nehezebben veszi észre a ragadozókat. A hím ezért a nap jó részét őrködéssel tölti, hogy párját és utódait figyelmeztesse a közelgő veszélyre, valamint a rivális hímeket távol tartsa családjától.