A városüzemeltető társaság Nyíregyházán 9 szökőkutat és 34 ivókutat üzemeltet

Az idei évben is felállított két párakaput a Kossuth téren a NYÍRVV Nonprofit Kft. A 3 m magas és 2 m széles szerkezet hideg vizet porlaszt, és felfrissülést jelent mindazok számára, akik átsétálnak alatta. A párakapu fenntartási, üzemeltetési költsége alacsony, hiszen elektromos áram nem kell a működtetéséhez, hálózati vízre köthető, és kevés a vízfogyasztása. A hűsítő kapu a meleg napokon  reggel 9-től este 9 óráig működik.

Áprilisban indította el társaságunk a belvárosi szökőkutakat, illetve májusban a Bujtosi úszó szökőkutat. A városüzemeltető társaság Nyíregyházán 9 szökőkutat és 34 ivókutat üzemeltet, melyek éves költsége meghaladja a 10 millió forintot.
 
Valamennyi medencét rendszeresen tisztítja a társaság, a szökőkutak egy része automata vegyszeradagolós. Ennek ellenére a kutakban nem tanácsos fürdeni, hiszen a fertőtlenítéshez különféle vegyszereket alkalmaznak (algaölőszer, klór stb.), ezen kívül a medencébe állati ürülék, szemét, por és cigarettacsikk is belekerülhet.  A fertőzésveszély, az esetleges bőrirritáció, illetve a csúszásveszély miatt sem ajánlott a kutak medencéjébe menni.
 
A Kossuth téri szökőkút vízforgatós rendszerű, automata vegyszeradagolóval felszerelt, és szélérzékelője szükség szerint csökkenti a vízsugarak magasságát és leállítja az átlós vízjátékot.
A Dózsa György utcán hat automata medence működik, a kisebbek gejzírszerűen habosítják a vizet, a nagymedence pedig 11 fúvókával, automata vízjátékkal és fénnyel felszerelt.
Az Ungvár sétányon található négy gépészeti aknás szökőkút habosítóval és sodró medencével működik. A június 6-i felhőszakadás miatt munkatársaink jelenleg cserélik a kút tönkrement alkatrészeit, de előreláthatóan ezen a héten befejeződnek a javítási munkálatok.

A Bujtosi-tavon található úszó szökőkút naponta 120 percet csobog, és szépsége mellett a tó vizének oxigén ellátottságát is javítja, ami jótékony hatással van a víz élővilágára. Az úszó szökőkút minden óra első 10 percében működik. A rövid üzemidő oka, hogy a szökőkút üzemeltetésének jelentős az energia költsége.
 
Az idei évben szellőztető úszó szökőkutat szereltek fel a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai Bujtosi-tó bel
város felőli részén. A 2,5 millió forintos szellőztető szivattyú felállítását vízminőség vizsgálat előzte meg, és a halállomány védelme érdekében van szükség a berendezés működtetésére.
 
Ivókutak Nyíregyházán
 
1.    Alma u – Bazsalikom u sarok játszótér
2.    Árpád út 58. Játszótér
3.    Árpád út 33. Játszótér
4.    Benczúr Gy. Tér színpadi sarok
5.    Botond u. 12. játszótér
6.    Bujtosi szabadidő park színpad
7.    Bujtosi szabadidő park játszótér
8.    Család u 33 – Fazekas J tér 3. közötti játszótér
9.    Dob u játszótér – Kossuth út 12 mögött
10.  Dohány u tömbbelső játszótér Erdősor 6-8
11.  Dózsa Gy Sétáló utcai dufart melletti
12.  Eperjes u 22. játszótér
13.  Fazekas J tér 11. játszótér
14.  Ferencz krt- Sarkantyú út játszótér
15.  Gádor B. köz 2 – Eperjes út 2 mögötti játszótér
16.  Kodály Z. út 32-34 közötti játszótér
17.  Kossuth téri díszkút
18.  Kossuth u 55 mögötti játszótér
19.  Május 1 téri játszótér
20.  Nyírszőlősi játszótér – focipálya
21.  Orosi játszótér Élet – Tornácos út között
22.  Ószőlő út 79 mögötti játszótér
23.  Óvoda út 23 – Kőris út játszótér
24.  Rákóczi út – Árok út tömbbelső játszótér
25.  Sóstó Blaha L. sétány eleje játszótér
26.  Sóstó Krúdy étterem a vízparti sétány
27.  Sóstói erdő játszótér 1 tornapálya
28.  Sóstói erdő játszótér 2 tornapálya
29.  Stadion u 24. játszótér
30.  Szántó K. J. u 28 játszótér
31.  Toldi út 60 Patakpart játszótér- csobogó
32.  Országzászló tér
33.  Móra Ferenc Ált. Isk. előtti ivókutak 2 db
34.  Kakasos ivókút Október 31. tér