Szájon lőtt tigris - a Vidor Fesztiválon

 Azt már tudjuk, hogy épelméjűekre nem lehet Rejtő regényfeldolgozást bazírozni. Jól tudta ezt Olt Tamás és Vaszkó Bence is, amikor ezt meg sem próbálták. Ehelyett inkább megismertettek bennünket az általuk elképzelt Rejtő Jenővel, akiről csak annyit tudhatunk biztosan, hogy alig tudunk róla valamit.

Az előadás így nem egy Rejtő mű, sokkal inkább egy Rejtő életmű. Élet- és korrajz. A Szájon lőtt tigrisben az író jellegzetes karakterei mutatják be milyen lehetett a valódi Rejtő Jenő, született Reich Jenő. Az elénk tárt kapkodó, etűd szerű felvillanásokban jellegzetes karakterei tűnnek fel és mesélnek róla, mintha valóban ismernék, mint akivel jó barátságban vannak.

Közülük a nézőtéren ülő piszok „bleu”-k talán többet is elviseltek volna, tekintve a sanzonok talán túlzó mennyiségét.

 

 

A történetek összekötője maga Rejtő, aki Voronyezsnél az orosz fronton éli vélhetően utolsó napjait. Megismerjük életének prózai tragikumát, melyben legalább annyi a pikantéria, ködösítés és az úri etikettet kacskaringósan kerülő kitaláció, mint egy gondosan felépített légiós történetben.

Megtudjuk azt is, hogy halálának körülményei legalább ennyire regényesek, hiszen ez hivatalosan meg sem történt. A bürokrácia szigorúan megbízható megbízhatatlansága miatt az előírások szerinti két tanú, aki azonosítani tudta volna a háborús helyzetben épp nem állt rendelkezésre. Így csupán annyit tudunk, hogy eltűnt, talán a Bolondság szigeteken királykodott, vagy egy távoli sárga garnizonban láthatatlan légiósként élt tovább.




Előadja

 

OLT TAMÁS

Tervező

 

PINTÉR RÉKA

Koreográfus

 

GULYÁS ANNA

Zongorán közreműködik

 

GRÓSZ ZSUZSANNA

Rendező

 

OLT TAMÁS, VASZKÓ BENCE

 

Alapi Attila