Színház és irodalom: MŰVÉSZASZTAL a VIDORON

Színház és irodalom: MŰVÉSZASZTAL a VIDORON Az idei VIDOR Fesztivál augusztus 31-ei irodalmi rendezvénye a MŰVÉSZASZTAL, melynek vendége Boldizsár Ildikó író, mesekutató, meseterapeuta. A Mese, mese, mátka… felnőtteknek című est egy különleges, egyedülálló irodalmi-színházi rendezvénysorozat első eseménye.

A MŰVÉSZASZTAL keretében az idén két, jövő tavasszal három alkalommal olyan élvonalbeli magyar írókat látunk vendégül Nyíregyházán, akiknek munkássága a színház világához is köthető – avat a részletekbe Kováts Judit, a rendezvény háziasszonya.

 

Beszélgetés, performansz, zene

Színház és irodalom: MŰVÉSZASZTAL a VIDORONA beszélgetés során a vezértémák egyfelől a meghívott alkotó életművéhez igazodnak, másfelől a színházhoz kapcsolódnak. A beszélgetés mellett zenei betétek és improvizatív vagy megrendezett performanszok színesítik az esteket. Céljaink között szerepel annak bemutatása, hogyan működik együtt irodalom és színház, hogyan lesz egy, az író által szövegként megkomponált jelenetből vagy karakterből a dramaturg és a színész munkájának, egyéni hozzáadott értékének köszönhetően élő valóság, hús-vér figura, a közönséget a székhez szögező jelenet. Hogyan lehet az író által megkomponált szövegnek (jelenetnek) többféle megvalósulása a színpadon különböző dramaturgi vagy színészi felfogások révén? Kíváncsiak vagyunk arra is, hogyan fogadja maga a szerző a színpadon születő megoldásokat. A Móricz Zsigmond Színházzal közös rendezvény-sorozatot a Nemzeti Kulturális Alap és a Szépírók Társasága is támogatja.

Első vendégünk Boldizsár Ildikó író, mesekutató, meseterapeuta, aki rendkívül színes egyéniség. Az írásról így vall: „Nagyon szeretek írni. Kézzel írok, s minden kézirathoz egy különleges füzetet választok.” Az est folyamán a Móricz Zsigmond Színház művészei a Holle anyó újramesélt változatát állítják színpadra Ildikó átdolgozásában, amit ő életközép-válság mesének nevez.

Író, mesekutató és -terapeuta

Boldizsár Ildikó szerkesztőként több kiadó munkájában vett részt, egy időben a Magvető Kiadó főszerkesztője volt. A mesekönyvek mellett megírta a Metamorphoses Meseterápiás Módszer három alaptankönyvét, valamint két, kutatásaival kapcsolatos kötetet. Mesekutatóként 1999-ben kapta meg a néprajztudomány kandidátusa címet. Kandidátusi értekezésében azt vizsgálta, milyen kapcsolat áll fenn az ősi varázsmesék és napjaink meséi között.

Meseterapeutaként 1996-ban kezdett dolgozni, kórházakba járt mesét mondani gyerekeknek és felnőtteknek. 2016-ban nyitotta meg a Metamorphoses Meseterápiás Központot, ahol különböző képzéseket, egyéni terápiákat és mesecsoportokat tart elsősorban felnőttek részére, de különböző témákban gyerek- és ifjúsági táborokat is szerveznek. Sok helyen tanított és tanít: gyermekirodalmat, kiadói menedzsmentet, meseesztétikát. 2011 óta a Semmelweis Egyetem által akkreditált 120 órás meseterápia-képzésen pszichológusoknak és pszichiátereknek tanítja módszerét, a Független Pedagógiai Intézet 60 órás akkreditált tanfolyamain pedig pedagógusoknak tanít alkotó-fejlesztő meseterápiát. Különleges élmény volt számára, hogy a 2014/15-ös tanévben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen báb- és színházi rendezőket taníthatott. 

Boldizsár Ildikó mindennapjainak legmeghatározóbb tevékenysége az élőszavas mesemondás.

Mesélt születés előtt álló kisbabának, vajúdó nőnek, a világot megérteni akaró kisgyereknek, önmagát kereső kamasznak, felnőtté válástól és elköteleződéstől szorongó fiatal felnőttnek, érett férfinak és érett nőnek, idős embernek és haldoklónak. Mesélt temetésen és esküvőn, börtönökben, javító-nevelő intézetekben, gyermekotthonokban, vakok intézetében, könyvtárakban, bankokban, iskolákban, egyetemeken és kórházakban. Mindeközben sokféle emberrel találkozott: volt közöttük koraszülött csecsemő, beteg kisgyermek és súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő felnőtt, kómában lévő fiatal lány és férfi, útját nem találó egyetemista, útját vesztett ötvenes úr, rossz párkapcsolatban vagy nem működő házasságban vergődő nő és férfi, elhagyott asszony, megcsalt férj, depressziós középkorú, gyászoló szülő és gyermek, magára maradt özvegy, halálra készülő idős ember és haláltól rettegő haldokló.

2017 őszén jelenik meg a huszonhetedik meseválogatása.

 

MŰVÉSZASZTAL (1.) Mese, mese, mátka… felnőtteknek

A Vörös Postakocsi és a Móricz Zsigmond Színház közös rendezvénye.

Vendég: Boldizsár Ildikó író, mesekutató, meseterapeuta

Házigazda: Kováts Judit író

Közreműködők: Rák Zoltán, Dézsi Darinka, Kosik Anita, Gulácsi Tamás színművészek és Olajos Gábor gitárművész.

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap és a Szépírók Társasága támogatja.

2017. augusztus 31. (csütörtök), 17.00. MŰvész Stúdió, Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 14.