Jordán Tamást Életmű-díjjal jutalmazta a VIDOR zsűrije

Jordán Tamást Életmű-díjjal jutalmazta a VIDOR zsűrije Jordán Tamásnak ítélték az Életmű-díjat a 16. alkalommal megrendezett VIDOR Fesztiválon. A közönség állva tapsolta és ünnepelte a színművészt, aki rendhagyó módon nem a fesztivál után, hanem a versenyprogram közepén, az előadás után vehette át a legnagyobb VIDOR elismerésnek számító Hyppolyt-díjat, melyet Benedek Miklós, a zsűri elnöke, valamint Kirják Róbert, a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója adott át a színház kamaraszínpadán.

A korábbi években ugyancsak Életmű-díjban részesült: Józsa Imre (2016), Szacsvay László (2014), Benedek Miklós (2013), Gálvölgyi János (2012), Kern András (2011), Harkány Endre (2010), és Bodrogi Gyula (2009).

Jordán Tamás (Budapest1943január 15. –) Kossuth és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A színházi adattár szerint csaknem 200 regisztrált bemutatót, 54 saját rendezést és 7 saját szerzésű színdarabot is magáénak tudó művész a magyar színházi élet meghatározó alakja. Bár egyetemi diplomáját 1966-ban földmérőként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki karán szerezte, 1961-1971 között már az ELTE Universitas nevű amatőr együttes színésze volt. 1971-től a 25. Színház tagja, 1977-től a Várszínház színésze, 1980-tól pedig 11 éven át a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze volt. 1991-ben megalapította a Merlin Színházat, melynek 2003-ig vezetői tisztségét is betöltötte. Szintén ő vezette, Lázár Katival közösen, a Merlin Színház színitanodáját, a Merlin Színészképző Műhelyt. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára volt. 2003-tól 2008június 30-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. A Nemzeti igazgatása után Szombathelyen megalapította az idén fennállásának 10. jubileumi évét ünneplő Weöres Sándor Színházat, amelynek alapítása óta a színházigazgatója. A népszerű színművész a ’60-as évek végétől egészen a mai napig rendszeres forgat – legutóbb Enyedi Ildikó Testről és lélekről című nemzetközi sikerű filmjében láthatta a közönség.

Jordán Tamást Életmű-díjjal jutalmazta a VIDOR zsűrije

Jordán Tamást nem először ismerte el a VIDOR zsűrije: 2012-ben a Széllel szemben – poénok és poémák című stand up estjét (Weöres Sándor Színház) a példaértékű műfaji újításért a fesztivál Különdíjjal jutalmazta.

Jordán Tamást Életmű-díjjal jutalmazta a VIDOR zsűrije

Idén a Rózsavölgyi Szalon & Café produkciójával érkezett Nyíregyházára, ahol Dicső Dániel rendezésében Hernádi Judittal, Sipos Verával és Mohai Tamással a Salamon király szorong című komédiából játszottak dupla előadást. A szervezők és valamennyi kolléga nevében: GRATULÁLUNK!        

 

Fotók: Sipeki Péter