Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szerethető munkahelyeit is keresik

A Dreamjo.bs állásközvetítő portál megbízásából készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyarok többsége itthon szeretne dolgozni, de tízből heten nem teljesen elégedettek aktuális munkahelyükkel. A Szerethető Munkahely Díj keretében a portál olyan cégeket keres, ahová a kollégák örömmel járnak be dolgozni.  A díjra Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalatok jelentkezését is várják, a közönség által legszerethetőbbnek ítélt munkahelyek pedig értékes nyereményeket kaphatnak.
 

A DreamJo.bs megbízásából készített reprezentatív kutatásból kiderült, az aktív lakosság 71 százaléka nem teljesen elégedett a munkahelyével. Az állásportál szakértői ugyanakkor meg vannak győződve arról, hogy rengeteg szerethető cég van Magyarországon – minden csak azon múlik, hogy a munkavállalók megtalálják-e álommunkahelyüket. A cég szakértői elhatározták, megkeresik és a nagyközönségnek is bemutatják azokat a cégeket, amelyek példamutatóan odafigyelnek a kollégáikra.

A kutatásból kiderült: a munkavállalók 36 százaléka számára a munkakörülmények, 32 százalékuknak pedig a közösség játszik meghatározó szerepet abban, jól érzi-e magát a munkahelyén. Mivel az aktív lakosság közel 70 százaléka KKV-ban dolgozik, a DreamJo.bs-nál úgy gondolták, itt az ideje megmutatni, mennyire változatos cégek is vannak Magyarországon. Arra kérik a hazai, 250 fő alatti cégeket, mutatkozzanak be a Szerethető Munkahely Díj online felületén, hogy minél több emberhez eljusson a hírük.
„Itt az ideje bizonyítani: rengeteg olyan cég van Magyarországon, amikben lehet hinni, amik fejlődnek, és ahol egyszerűen jó dolgozni” – mondta Németh Anna, a DreamJo.bs társalapítója. A legszerethetőbb cégeket pedig díjazni is fogják: a közönségszavazással megválasztott TOP100 szerethető cég közül akár egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei is lehet a szerencsés, aki az 500 ezer forintos, szabadon felhasználható csapatépítőt nyeri.

A DreamJo.bs Szerethető Munkahely díjára 2017. szeptemberétől szerethetomunkahelyek. hu oldalon keresztül nevezhet minden olyan, legfeljebb 250 főt foglalkoztató hazai cég, ahol a vezetők és munkavállalók egyaránt úgy érzik: az ő cégükhöz jó bemenni dolgozni.