Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja

Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja A több mint 50 kilogramm súlyú bika ideje nagy részét anyja mellett tölti, s a nagy testű rokonától-a nílusi vízilótól- eltérően, előnyben részesíti a szárazföldet. A ritka fajt, a Nyíregyházi Állatpark az Európai Fajmegőrzési Program keretében tartja. A francia és a dán kertből érkezett szülőpár 2009 óta él együtt, s igen sikeres, hiszen már harmadik alkalommal született utódjuk ( 2011, 2015 és 2017 -ben)

A 190 nap után világra jött kicsi rohamtempóban növekszik, születésekor 5kg-os volt, most pedig kb.50 kg testtömegű. Ivarérett korában testsúlya elérheti majd a 250kg-ot.

Bár még fogyaszt anyatejet is,  3 hónaposan kora óta eszik szilárd táplálékot is, ami szénából, zöldség- és gyümölcsfélékből áll.

A törpevíziló (Choeropsis liberiensis)  a nílusi víziló (Hippopotamus amphibius) kisméretű rokona, Nyugat-Afrika esőerdeiben és mocsaraiban őshonos. Míg a közel 2000 kilogramm testsúlyú nílusi vízilovat már az ókorban is ismerték, a törpevíziló az egyik legkésőbb, a 19. század végén felfedezett nagytestű emlősfaj. Ennek az az oka, hogy rejtett életmódot folytató, félénk állat és a fehér ember által nem járt nyugat-afrikai esőerdők mélyén él.

Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja  Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja

A természetben a hímek és a nőstények csak ritkán találkoznak egymással, a hímek három, míg a nőstények 3-5 évesen válnak ivaréretté, valamint 31 éves korukig fogamzóképesek. Születésük után a kis vízilovakat néhány napig elfektetik, elrejtik az anyák, akkor is ott maradnak, ha az anyjuk otthagyja őket.

Napjainkban alig kétezer egyed él a természetben, az állatfajt élőhelyeinek csökkenése és a vadászat egyaránt veszélyezteti. A világ állatkertjeiben kevesebb mint kétszáz egyedet tartanak számon, melyből százhúsz Európában él.