Fölszállott a páva: Nyírség Táncegyüttes is bemutatkozik

December 1-jén, pénteken ezúttal a Nyírség Táncegyüttes is bemutatkozik a Duna Tv népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának 3. elődöntőjében. Az élő adás 20.25-kor kezdődik, s kb. 22.45-ig tart. A Nyírség a műsor végén fog színpadra lépni Éder Róbert és Bohács Gitta: Táncok Felsőerekről c. koreográfiájával, amely a Kalocsa-vidék táncait dolgozza fel!

Az elődöntőből a zsűri juttathatja tovább a versenyzőket a középdöntőbe, szavazni ekkor még nem lehet. A középdöntőből már közönségszavazatokkal is be lehet jutni a döntőbe, melyre december 29-én kerül sor, s a közönség itt is kiválaszthatja majd a kedvenc versenyzőjét!

A nagy média- és közönségérdeklődést kiváltó rendezvény jó alkalmat jelent az igen magas előadói és oktatói színvonallal rendelkező megyeszékhely táncosai számára az ország-világ előtti megjelenésre, bemutatkozásra a jó hangulatú képernyős verseny keretében!

Drukkoljunk a továbbjutásért a nyíregyházi csoportnak és a szólistáknak, hogy a középdöntőben újra találkozhassunk velük!