Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra

Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra Kisvárdán, Mátészalkán és Nyíregyházán is fogadták az együttérzés jelképévé vált Hajléktalan Jézus szobrot. A kanadai művész alkotását a történelmi egyházak, városvezetők, gyermekek, hajléktalan emberek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjai köszöntötték. Egy hét alatt több ezer ember találkozott a szobor üzenetével: forduljunk együttérző szeretettel elesett embertársaink felé.

Kisvárdán a Szent Péter és Pál Nagytemplom előtt helyezte el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két napra a Hajléktalan Jézus szobrot november 20-án. Az együttérzés jelképévé vált alkotást ökumenikus imádsággal és gyertyagyújtással fogadták. A város meghallotta a szobor által is közvetített evangéliumi üzenetet – mondta Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere a Hajléktalan Jézus szobor fogadásán. „A Hajléktalan Jézus szobra hirdeti feladatunkat, a segítség, a felemelés fontosságát, a hit erejét és az emberi feladatunk bensőséges kötelezettségét.” – mondta a város vezetője. Az együttérzés szobrát Papp Tibor görögkatolikus parókus áldotta meg és azt mondta, hogy a szobor vendégül látása figyelemfelhívás arra, hogy Krisztus valóban mit vár el mindenkitől.

Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra

„Ha keresztények, azaz Krisztusiak vagyunk, akkor azzal is számolnunk kell, hogy éppen a legelesettebbeken, éppen a hajléktalanokon nekünk segítenünk kell. Legalább a szolidaritásunkat ki fejezni, de ez még messze nem minden. Észre kell vennünk, hogy kin tudunk segíteni.” Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobraA parókus áldása után Dobai Barna Ottó evangélikus diakónus olvasott fel szentírási olvasmányt, Kádas Richárd László református lelkész és Linzenbold József a Nagytemplom plébánosa imádkozott az alkotás mellett. Az ökumenikus ünnepség zárásaképpen a történelmi egyházak képviselői és a város vezetése helyezte el az együttérzés mécseseit a Hajléktalan Jézus szobor lábánál, majd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kisvárdai csoportja, iskolások és a város lakói imádkoztak és gyújtottak gyertyát az alkotás mellett, mely november 21-én délután a Magyar Máltai Szeretetszolgálat továbbvitt Mátészalkára.

 

Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra

Több mint ötszáz gyermek fogadta a Hajléktalan Jézus szobrát a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola udvarán november 22-én. Az iskola 2. A osztályos tanulói idézetekből és versekből összeállított gondolatfüzérrel köszöntötték az együttérzés szobrát.Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra „Tudd, hogy van miért élned és van miért dolgoznod! Egyszer Neked is el kell számolnod, és azon a napon, bizony lesz néhány megválaszolandó kérdés... Nem az lesz a fontos, hogy milyen autód van, hanem az, hogy hány embert vettél fel az autódba. Nem az számít majd, hogy mekkora házad volt, hanem az, hogy hány embernek adtál otthont. És akkor már nem a ruha tesz Téged, hanem az a tudat, hogy mennyi embernek segítettél felöltözni... Nem az lesz a fontos, hány barátod volt. Hanem az, hogy Te hány embernek voltál igaz barátja. A bőröd színe és a külsőd akkor már nem lesz fontos. De a mosolyod és a szemed csillogása elárulja majd, ki vagy. Légy jó barát! Tegyél jót! Segíts magadon és másokon!" – mondták a gyerekek.

 

Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra

Az iskola és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részéről Kaptúrné Bíró Beáta igazgatóhelyettes és a helyi máltai önkéntesek csoportvezető helyettese köszöntötte. Mint mondta, nem mindennapi vendég érkezett a városba, az iskolába. Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobraHanusi Péter polgármester a szobor kapcsán azt mondta, a gyerekek tisztaságából, őszinteségéből tanulnunk kell. „Mert sokszor csak egy szeretetteljes szó, egy ölelés kell. Azoknak az embereknek, akiket a hajléktalan Jézus megtestesít, sokszor nem is anyagi javakra van szükségük, hanem csak együttérzésre, őszinte szeretetre, oda fordulásra. Ezt mindnyájan meg tudjuk tenni, mert semmibe nem kerül.” – mondta a polgármester. Az ünnepségen Dr. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyegyenlőségért felelős helyettes államtitkár kifejtette, hogy benne a Hajléktalan Jézus szobor az egységesség gondolatát ébreszti fel. „Ez a szobor figyelmeztethet, elgondolkodtathat azon, hogy a mindennapjainkban melyek azok a pillanatok, amikor odafigyelünk a másikra, és felkiáltójelként ott lehet a gondolatunkban, hogy minden egyes pillanatban oda kell figyelni a másikra.” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

 

Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra

Az együttérzés szobrát az iskola tanulói mellett a város szociális intézményeinek munkatársai, a hajléktalan szállón gondozott hajléktalan emberek, a képviselőtestület tagjai, valamint a magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának tagjai köszöntötték. Vecsei Miklós a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a gyerekekhez fordulva arról beszélt, hogy elállt a szava a tanulók műsora hallatán.Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra „A legszebb imádság volt ez, amit mostanában csak hallottam. Annyit kérek csak tőletek, hogy jegyezzétek meg ezeket a mondatokat, és amikor az adventben bebújtok a jó meleg takaró alá, akkor jusson eszetekbe, hogy ezt nem mindenki teheti meg. Mert nem mindenhol van meleg, nem mindenkinek sikerül befűtenie és a legnagyobb baj, hogy van, akire rá sem nyitják az ajtót. De emiatt ne legyetek szomorúak, hanem gondolkozzatok el rajta, és küldjetek egy gondolatot a Jóistenhez, hogy segítsen rajtuk.” Papp Tamás káplán igehirdetése után a gyerekek a nap folyamán a hittanórák alkalmával egyenként is megtekintették és megérintették az együttérzés szobrát, melyhez kapcsolódva megfogalmazhatták saját gondolataikat. November utolsó hétvégéjén Nyíregyháza fogadta be a Hajléktalan Jézus szobrát. Az együttérzés jelképévé vált szobrot a történelmi egyházak közreműködésével állította ki november 24-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház előtt. Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobraKézi erővel emelte le a 250 kilogrammos bronz alkotást a Máltai Szeretetszolgálat autójáról a főplébánia közössége Felföldi László atya vezetésével, és helyezte el a Kossuth téri templom előtt november 24-én délelőtt. A Hajléktalan Jézus szobrot a római és görögkatolikus, valamint az evangélikus egyház papjai, lelkészei és munkatársai mellett a városi segítő szervezetek, a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja, a Katolikus Karitász, az Oltalom Szeretetszolgálat, a cserkészek és több iskolából érkezett gyermekek és fiatalok fogadták. Az ünnepségen részt vett Bosák Nándor nyugalmazott püspök. Tarnai Zoltán a máltai szervezet Észak-Alföldi Régiójának regionális vezetője köszöntő beszédében elmondta, a keresztény ember nem mehet el Jézus azon szavai mellett, hogy szegények mindig lesznek veletek, és ti azért vagytok, hogy jót tegyetek velük. Mint mondta a Hajléktalan Jézus szobra tökéletesen kifejezi a Szeretetszolgálat küldetését. „Az országjárással az is a célunk, hogy a szobor révén közelebb hozzuk a rászoruló emberek ügyét a társadalomhoz. Ez a szobor lehetőséget ad arra, hogy az elesett, ínséget szenvedő embertársainkkal való viszonyunkat, cselekedeteinket átgondoljuk, esetleg tettekre sarkalljon minket.”

 

Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra

 

A Hajléktalan Jézus szobrot befogadó Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház plébánosa, Felföldi László katolikus pap annak kapcsán, hogy a szobor arcát nem lehet látni, az arctalanságról elmélkedett. Azt mondta, két fajta ember van az életünkben: akiket ismerünk, és az arctalanok. „Nekünk kell arcot adni azoknak, akiknek nincs arca az életünkben. Akiket nem látunk meg, akiket nem veszünk észre. Nemcsak azok hajléktalan emberek, akik az utcán vannak, hanem azok is, akik a szeretetnek nem találják a hajlékát.” – mondta Felföldi László. Az együttérzés szobra három napot töltött Nyíregyházán, ahol plébániai közösségek, a cserkészek, karitatív szervezet képviselői, ifjúsági csoportok és iskolások virrasztottak mellette imádkozva és mécseseket gyújtva, és forró teát, szendvicset, pogácsát osztva a rászoruló embereknek és az érdeklődőknek.

 

Három szabolcsi városban járt a Hajléktalan Jézus szobra