Mindenki segíthet a rászorulókon - A Magyar Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági akciói 2017. Adventjén

 Minden karitatív szervezet életében a legaktívabb időszak Advent ideje, az ünnepi készülődés a Karácsonyra. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára a legfontosabb, hogy az általa egész éven segített emberek a máltai önkéntesekkel és munkatársakkal közösségben élhessék meg a karácsony csodáját. A következő hetekben több mint kétszáz intézményben tízezernél is több ellátásban részesülő ember karácsonyát készíti elő a karitatív szervezet.

Ezekben a hetekben megsokszorozódik a rászoruló emberektől és különböző közösségektől érkező kérések száma. Szerencsére az adományozó, támogató szándék is ilyenkor a legerősebb. A többi nagy karitatív szervezethez hasonlóan a Szeretetszolgálat is különleges feladatokkal, gyűjtésekkel készül ádventre, hogy a máltai közösség a lehető legtöbb ember számára jelentsen emberi közelséget, támogatást az év utolsó heteiben is.

 

Adni Öröm!

Idén december 14. és 19. között már a 21. alkalommal rendezi meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Spar csoport kijelölt üzleteiben az Adni öröm! akciót. A karitatív szervezet 165 Spar és Interspar üzletben több mint 3500 önkéntes, köztük több száz középiskolás diák részvételével tartós élelmiszert gyűjt a rászoruló embereknek. A csomagok egy része hajléktalan emberek számára készül, más részét nagycsaládosoknak és idős embereknek juttatják el a Szeretetszolgálat csoportjai és intézményei. Az idei Adni öröm! akció vásárlók tízezreinek nyújt lehetőséget arra, hogy az ünnep előtt rászoruló embereken segítsenek. A gyűjtésről az www.adniorom.hu honlapon lehet részletesen tájékozódni, az oldalon a jótékonykodást segítő praktikus információk mellett az akcióban résztvevő üzletek is megkereshetők, az adományszámláló segítségével pedig az összegyűlt élelmiszer mennyiségét lehet nyomon követni. Herczegh Anita asszony, a köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként idén is személyesen részt vesz karácsonyi gyűjtésben.

A Máltai Szeretetszolgálat intézményei és csoportjai az Adni öröm akció előtt is folyamatosan fogadják a tartósélelmiszer és ruhaadományokat. A Szeretetszolgálat 1350-es adományvonalán hívásonként 250 forinttal támogatható a máltai szervezet munkája, a www.adomanyozz.hu oldalon pedig online átutalással is lehet segítséget nyújtani. A máltai szervezet célja, hogy az előző évekhez hasonlóan közel 30.000 család, idős ember részesüljön még karácsony előtt az összegyűjtött élelmiszerekből összeállított csomagokból.

 

Esélyt a gyermekeknek!

Az adventi időszakban számos felajánlást kap a Magyar Máltai Szeretetszolgálat magánszemélyektől és cégektől egyaránt, melyeket az önkéntes csoportok vagy intézmények által ellátott nélkülöző embereknek, családoknak, illetve a Szeretetszolgálat 31 legszegényebb járásban zajló Gyerekesély Programjában érintett gyerekeknek juttat el a szervezet. A szegénységben élő gyermekeket támogatására továbbá 200 és 500 forintos adománykártyákat lehet megvásárolni a SPAR és INTERSPAR áruházakban, az OMV töltőállomásokon és az interneten, amelyekért nemcsak készpénzzel, hanem SuperShop-pontokkal is fizethetünk. Az iskolások is bekapcsolódhatnak a Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági akciójába a PontVelem Okos Program Segíts Velem karácsonyi ajándékgyűjtésén keresztül. Az ország több mint 250 általános iskolájában a gyerekek bevihetik az iskolába a megunt, de jó állapotú játékaikat. Az iskolákból összegyűjtött adományokat egy csomagszállító cég a Máltai Szeretetszolgálat regionális központjaiban juttatja el, ahonnan a szervezet közvetlenül a rászoruló gyerekeknek nyújtja át az ajándékot.

 

Ételosztás

December 8. és 9-én hatszáz ember juthat meleg ételhez a Máltai Szeretetszolgálat és az adományozók jóvoltából Budapesten. Két nap alatt 300-300 rászoruló számára oszt ebédet a szervezet a Batthyány téri központjában, ahol mindkét napon rendel a mozgó orvosi rendelő, így az ebéd mellett ingyenes egészségügyi vizsgálaton is részt vehetnek a rászoruló emberek. A máltai szervezet vidéki nagyvárosokban is szervez ételosztásokat, kávé-és teaosztást, gyerekjáték- és ruhabörzéket a máltai szervezet, melyeken nehéz helyzetben élő családok kaphatnak segítséget a karácsonyi készülethez. A tél folyamán minden héten legalább 500 adag meleg ételt tudjunk azok számára adni, akik napjaikat hidegben töltik.

 

Fogyatékkal élők segítése

A Videoton játékosai és szurkolói is kiveszik a részüket a karácsonyi jótékonysági akciókból, a csapat székesfehérvári mozgáskorlátozott és fogyatékkal élő fiatalok számára szervezett gyűjtést, a felajánlásokat a Szeretetszolgálat támogató szolgálata juttatja el az ajándékokat. A fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok megsegítésére több településen meghirdetett gyűjtések eredményeképpen a Szeretetszolgálat országszerte 500, egész évben segített fogyatékkal élő fiatalembernek szeretne ajándékot vinni az ünnepre.

 

Határokon túl

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a határon túli magyar lakta területeken élő családokat és intézményeket is támogatja az adventben is. A Szent László Szövetséggel és a Rákóczi Szövetséggel együttműködve partiumi falvak és felvidéki magyar nyelven oktató intézményeknek visz anyaországi iskolákban és plébániákon összegyűjtött könyveket, játékokat és élelmiszereket. Továbbá a Kárpátalján működő máltai szervezettel közösen nagycsaládoknak, egyedülálló idős és mozgássérült emberek számára szervez gyűjtést. Az adományokat a karácsony előtti napokban adják át a rászoruló embereknek. A Szeretetszolgálat és más támogatók segítségével sikerült adventi ajándékként kárpátaljai kistelepüléseken iskolai számítógép-termet kialakítani, orvosi rendelőt felszerelni, valamint a közvilágítást korszerűsíteni. Célunk, hogy határainkon túl élő magyar közösségeink, rászoruló emberek megérezhessék az anyaország együttérzését és közösségvállalását az ünnepen. Mintegy 300 kisiskoláshoz, 200 idős emberhez, 500 családhoz fog eljutni az adományunk.

 

A karácsony igazi jelentése

Advent során a Hajléktalan Jézus szobor Esztergomban és a fővárosban hívja fel a figyelmet arra, hogy a közünk élő rászorulókban elsősorban a másik embert vegyünk észre. December 2. és 10. között Esztergomban a Széchenyi téren lesz látható az együttérzés szobra, az Adni Öröm! akció időtartama alatt a karitatív szervezet Batthyány téri központjában helyezik el, karácsonykor pedig a zugligeti országos központban kap helyet a Hajléktalan Jézust ábrázoló alkotás. Célunk, hogy világossá tegyük, hogy az emberi kapcsolatokat, az együttérzést, közösségvállalást és szeretetet nem pótolhatjuk csomagokkal, tárgyakkal, ajándékokkal. Értenünk, éreznünk kell, hogy a legnagyobb lehetőséget az ember számára a másik ember jelenti. Ha eszerint élünk, érzünk, cselekszünk, akkor a karácsony üzenete eléri a legfontosabb célját, szívünket, emberségünket.