Uzsonna a Latorca partján

Uzsonna a Latorca partján  Nagy sikerű koncert, látogatás a munkácsi várban, és a beregvári Schönborn-kastélyban, uzsonna  a Latorca folyó partján a kéklő hegyek lábánál. Három nap, három fő, élmények, csodálatos tájak. A Kárpátaljai Asztélyi Református Egyházközség és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Egyesület meghívására 2018.07. 11-én elutaztunk a nyíregyházi Zöld Kerék Alapítvány képviseletében Kárpátaljára ahol bekapcsolódtunk a  "Református, honismereti, hagyományőrző hittan és alkotótábor Asztélyban" elnevezésű programba.

 

 

A finom töltött káposzta és a délutáni kézműves foglakozások után kezdődött a koncert, ahol Pintér Béla keresztény dalait a több százfős közönség együtt énekelte az előadóval. Másnap több mint 70 táborozóval együtt busszal Kendereskére látogattunk ahol egy magaslaton a Feszty körkép kicsinyített mását csodálhattuk meg. Újabb kutatások szerint Feszty Árpád a festő itt a Munkács melletti kis falu környékén készíthetett vázlatokat, amelyek alapján a nagy művét megalkotta. Összevetve a környező hegyek látványát a körképpel, nagy a hasonlóság. Utunkat folytatva megrohamoztuk Munkács várát.

Az ódon falak között felelevenedtek Zrínyi Ilona és a Rákóczi-szabadságharc legendái. Következő megállóhelyünk a Szolyvai Emlékpark volt, ahol a gyűjtőtábor áldozatai, a málenkij robotra elhurcoltak emléke előtt hajtottunk fejet. Megpihentünk a Latorca folyó partján, majd a beregvári Schönborn-kastélynál tettünk látogatást.

Megcsodáltuk a szebb napokat látott épületet, parkjában a tiszta vizű tavat és ittunk az "Örök Fiatalság" forrásából. Köszönjük a vendéglátóknak az élményeket és a tervek szerint augusztusban is erre guruluk a Zöld Kerekkel az "Őseink útján" elnevezésű kerékpáros program keretében.

Kazai Béla