Megérett a rengő búzatábla….

„…aratja a paraszt hajnaltájban. Sok dolga van kérges tenyerének, a parasztról szóljon az ének”. Hangzottak el az ilyen és ehhez hasonló népdalok július első hetében a búzatábla mezején, amikor a GUBAHA (Guba Néptánc Hagyomány Átadó-egyesület) kézi aratás „művészetét” mutatta be a fiatalabb nemzedék számára.

 

 

 

A GUBA Néptánc Egyesület három korcsoporttal rendelkezik a GUBA(középkorosztály), a GUBÁCSKA(gyerek csoport) és a GUBAHA(szenior-hagyomány átadó csoport). A szenior korban lévő csoport nincs nehéz helyzetben a hagyományátadás terén, hiszen mint legidősebb tagjuk mondja: „van mit átadnunk az unokáinknak". A nyolcvanadik évét betöltő táncos  annak is nagyon örül, hogy a fiatalok fogékonyak is erre.

A kézi aratásról videó film is készült Bolyán Sándor kezei által, amit a YouTube és Facebook oldalakon megtalálhat a kedves érdeklődő. De ezzel nincs vége, hiszen július végén aratóbálra hívták meg ismerőseiket és érdeklődő barátaikat. A batyu az arató földeken is megtalálható volt, de itt a bálon sem maradhatott el, mert a lányok-asszonyok Isten segedelmével, bizony mindent beleadtak a sütés-főzésbe. Csak úgy csúsztatóként pedig az alma-, dió-, szilva-, körtepálinka is megjelent...

 

 

Bodó István, a bál egyik főszervezője elmondta: „A GUBA Néptánc Egyesület minden héten kétszer-háromszor összejön és a néptánc repertoárját állandóan gyakorolja, bővíti. Magát a bált nem volt nehéz megszervezni, hiszen mint kiderült, a gyerekektől, a „nagyiig” mindenki tett hozzá valamit. Az pedig nem volt kérdés senki számára sem, hogy a támogatójegyek vásárlása, ajándékok felajánlása az egyesület további működését, fenntarthatóságát eredményezheti".A tagok szívből örültek, hogy a MJVPH részéről a rendezvényen tiszteletét tette Vassné Harman Gyöngyi önkormányzati képviselő is.

 

 

 „….Ha legény vagy,gyere velem kaszálni, ne csak mindig a lányokkal cicázni. Vágok olyan sűrű-sűrű rendet a réten, kilenc kislány nem szedi fel a héten.”Szólt a dal a bálon résztvevők ajkáról és a sok tánc közepette pedig ropogtak a cipősarkak, alatta pedig recsegett a Mandabokori Művelődési Ház régi padlója, hiszen a kitűnő zenei alapot Kresztyankó László biztosította. További sok sikert kívánunk a GUBA Néptánc Egyesületnek!

 

                                                                                                   Hajzer Andy