Jótékonysági séta Nyíregyházán

10 000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK: szeptember 22-23-án újra jótékonysági sétát szervezett az Amway országszerte 11 helyszínen, köztük Nyíregyházán is. A program célja az volt, hogy a résztvevők 10 000 lépéssel és jelképes, 500 forintos adománnyal segítsék a beteg és rászoruló gyermekeket. A részvételi díjból befolyt összeget az Amway megduplázta, így több mint 500 000 forint gyűlt össze a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI javára.

 

 

Az Amway Hungária immár negyedik alkalommal, idén is megszervezte „10 000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK” országos jótékonysági eseményét szeptember 23-án. A résztvevők egy kb. 5 kilométeres, frissítő sétával és jelképes részvételi díjjal, 500 forinttal támogathatták hazai gyermekkórházak és gyermekalapítványok nélkülözhetetlen munkáját, de lehetőség volt további adományok befizetésére is. A részvételi díj összegét az Amway megduplázta, ezzel is segítve az intézményeket.

Nyíregyházán szeptember 23-án háromszázan tették meg az 5 kilométeres sétát saját egészségükért és a rászoruló gyermekekért. A jótékonysági program során, a plusz felajánlásokkal együtt összesen több mint ötszázezer forint gyűlt össze a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI javára.

 

 

Az országos rendezvényen 11 város vett részt, a távot összesen háromezren gyalogolták le. A sétán befolyt adományok és az Amway támogatásából összesen 3 500 000 forint gyűlt össze a beteg és rászoruló gyermekek javára.