Itt a farsang, áll a bál - VI. Hagyományőrző farsang Panyolán

Itt a farsang, áll a bál - VI. Hagyományőrző farsang Panyolán Február a farsangi mulatságok, a bálok, a nagyobb baráti társaságok összejövetelének az időszaka, ahol jó kedvvel, vidámsággal, népi szokásokkal űzik el a telet. Panyola is arra készül VI. Hagyományőrző farsangjával, hogy elkergesse a hideg telet a vidékről.

 

 

Az idei rendezvény újdonsága 2019. február 9-én, hogy a helyiek rendhagyó szakmai napot szerveznek Panyolai farsangolás - dramatikus színjátékok Szatmárban címmel. Ismertetik a megyei, illetve a környéket érintő téli népi hagyományokat neves előadók közreműködésével.

Megtudhatjuk például, milyen tradíciók köthetők a szamosháti fonó jelenetéhez, megismerve az akkori jelmezeket is. Hagyományos falusi disznóvágással indul a nap, ahol fogópálinka várja az ide érkező vendégeket, majd különleges disznótorral egybekötött farsangi télűző felvonulás és mulatság kíséri a programot. Megannyi élmény várja még az érdeklődőket, hogy egy kicsit belekóstolhassanak a régi falusi élet hangulatába.

 

A megélt élmények mellett a kiállított böllér-kép mögött a pálinkamesterrel közös fotót készíthetnek a résztvevők. Felvonulhatnak népi állatalakoskodó jelmezben, amelyet a Szabó Lovasudvar szekere kísér. A talpalávalót egész nap Rezes Guszti és bandája húzza. A portaprogramokon a nagy múltú Ököritói Fergeteges Táncegyüttestől tanulhatnak tánclépéseket, kóstolhatnak ízletes panyolai pálinkát, finom házi készítésű süteményeket, és nem utolsó sorban farsangi fánkot. Megtekinthetik a csűrben A Szamosháti Fonó című filmet 1965-ből, Huszáros farsangoló címmel jelenetet láthatnak a fonóból.

A Nők Lapja fotósa, Bielik István tavaly készített képeiből és Koncsef Ivanov Dávid felvételeiből Szatmár értékei címmel kiállítás vár mindenkit a Közösségi Házban. A Lámpaláz Társulat előadása, Tágasságot nekünk is c. néptánc előadás, Heit Lóri és zenekara - énekel Balogh Adrienn – koncertje és táncház lesz egész este. Természetesen hagymás vér, hurka, kolbász, finom disznóság elvitelre is kapható. A Dankó Rádió reggeli és délutáni kívánságműsorában bárki üzenhet, Klement Zoltán élőben jelentkezik Panyoláról.