Ismerkedjünk meg a körfűrésszel

Ismerkedjünk meg a körfűrésszel Ez a viszonylag egyszerű gép, mely az 1920-as évek elején látott napvilágot először, Edmond Michel fejéből pattant ki, hogy az ültetvényesek munkáját megkönnyítse. Természetesen ez a gép az idők folyamán egyre precízebb, kifinomultabb, sokoldalúbb és nagyon fontos, hogy biztonságosabb lett.

 

 

Az első gépek leginkább egy asztalból és egy abba szerelt körfűrészből álltak, és nem sok variációs lehetőséget rejtettek magukban. Sok-sok ujjat fogyasztottak el, de a maguk egyszerű módján tették a dolgukat.

 

Manapság már nem így van. Nagyon sok fajtája létezik a körfűrésszel dolgozó gépeknek, a hozzájuk tartozó, magát a vágást végző tárcsák is számtalan variációban szolgálják ki az igényeket. Vághatunk ezekkel a gépekkel fát, műanyagot, forgácslapot, fémeket, vegyes szendvics anyagokat, gázbetont, cementkötésű lapokat is, és a felsorolás természetesen a teljesség igénye nélkül született.

 

Ismerkedjünk meg a körfűrésszelAlapvetően három csoportba sorolhatjuk őket:

 

  • Első, amikor hosszanti szálirányba vágunk, ez azt jelenti, hogy a száliránnyal párhuzamosan vág a körfűrész.

  • Második típus, amikor mindezt kereszt szálirányba teszi, vagyis a tárcsa merőleges az anyag szálirányára.

  • A harmadik, amikor íves vágásra használjuk a gépet.

 

Természetesen ezt nem lehet ennyire kategorikusan elválasztani, ezeket a funkciókat átfedésekkel is használhatjuk, már csak azért is, mert nem vásárolhat az ember fia minden különböző típushoz egy egy gépet. Az Agrooroszi Webáruház kínálatában rengeteg fűrész- és vágótárcsa közül választhatunk a sok más alkatrész mellett.

 

Asztalos körfűrészek

A derékszögű vágásokon túl sokszor van szükség különböző irányokból történő szögek vágására. A legegyszerűbb verziója ennek a gérvágó láda, de ugye ezt egy egyszerű kézifűrésszel használhatjuk.

 

Ha gépekről beszélünk, akkor a következő lehetőségek állnak rendelkezésünkre:

 

  • Az első, amikor a fűrészlapot lehet különböző szögekben kimozdítani a térben, és ezzel vágható el a befogott anyag.

  • A másik verzió, amikor a fűrész marad a helyén és magát a vágandó anyagot tudjuk befogni és rámozgatni a körfűrészre.

 

Leszabó és gérvágó fűrészek

 

Ezeket a gépeket kimondottan az anyag szálirányának keresztbe vágására tervezték. Lehet velük szögben is vágni, erre utal a gérvágó elnevezés is.

 

A harmadik csoport pedig azokból a gépekből áll, amik keskeny fűrészlapokkal dolgoznak. Ezek a dekopír, lomb és szalagfűrészek. Ezekkel van lehetőségünk íveket vágni, akár finom munkákat is elvégezve. Ez már leginkább a fűrészlapok méretétől függ. Van lehetőség velük egyenesen is vágni, de az eredmény közel sem lesz precíz, mert alapvetően nem erre lettek ezek a gépek kitalálva.

 

Gépekhez, szerszámokhoz alkatrészek széles választékát találhatjuk meg az Agrooroszi Webáruház kínálatában, nem csak körfűrészeket, hanem egyéb vágólapokat is. Ha bizonytalan vagy, hogy melyik a céljaidnak megfelelő választás, akkor az Agrooroszi elérhetőségein választ kaphatsz a kérdéseidre.