A jó minőségű katonai távcső és egy kis történelem

A jó minőségű katonai távcső és egy kis történelem A távcsövek történetének kezdetéhez jócskán vissza kell utaznunk az időben, egészen az ókorba, Asszíriába, bár valójában bizonyosan csak azt tudjuk, hogy ekkor már készítettek lencséket. Az nem biztos, hogy távcsövek készültek belőlük.

 

 

Az ilyen lencséket az arabok és a perzsák is ismerték. Amit már bizonyosan tudunk a leírásokból, az az 1540-es évekre tehető, mely távcső 2-3 szoros nagyítást biztosított. Leonardo da Vinci volt az, aki az első olyan távcsövet leírta, és valószínűleg el is készítette, amely a lencsék távolságának változtatásával képes volt az általa létrehozott képet élesíteni.

 

A mai távcsövek és különösen a katonai kiváló minőségű termékek olyan képet adnak, mintha a tárgyat egészen közelről néznénk. Ilyen kiváló minőségű katonai távcsövet találhatunk a katonadolog.hu webáruházában. Beépített tájolóval rendelkezik, anyaga, borítása csúszásmentes fogást biztosít. Különleges lencséi nem párásodnak. Olyan gumi burkolatot fejlesztettek ki rá, mely megvédi a víztől, ütéstől, a használat közben adódó fizikai hatásoktól.

 

A Tristar 1500M 8x42 távolságmérős távcső 1500 méterig képes ellátni. Az aktuálisan mért távolságot LCD kijelző mutatja a látómező alján, mely tetszőlegesen állítható yard vagy méter mértékegységre. Nagyon hasznos megoldás a nagyméretű gombokkal rendelkező beállítási felület, mert így könnyű kezelni kesztyűben is.

 

Ezeknél az eszközöknél nagyon fontos szempont a terepállóság, hiszen nem a szobában ülve, hanem valóban terepen, akár nehéz terepen használjuk. Hátizsákban, nyakba akasztva tároljuk, használjuk, nem lehet kényes a hőmérsékleti, időjárási viszonyokra. Egy igazán minőségi távcső ezeket a viszontagságokat probléma nélkül átvészeli.

 

Hasznos eszköz akkor is, ha valaki az eget kémleli vele, természetesen ott, ahol a fényszennyezés már elenyésző, távol a várostól, leginkább lakatlan területen használva. A Hold felszínén lévő kráterek is jól kivehetőek egy ilyen eszközzel, ami nem mindennapi látványt ad.

A jó minőségű katonai távcső és egy kis történelem

Jól funkcionáló eszköz lehet akkor is, ha az állatokat szeretnénk megfigyelni, hiszen ahhoz, hogy zavartalan környezetben figyelhessük meg a természetes viselkedésüket, távol kell maradnunk. Ezt pompásan meg tudjuk oldani egy jó minőségű katonai távcsővel.

 

Városnézés alkalmával is lehet hasznos, ha tartunk magunknál egy ilyen eszközt, hiszen bármely fejlett nagyváros felhőkarcolóinak kilátó szintjéről felfedezhetjük a városképet.

 

Végül pedig térjünk vissza a hadi felhasználásra, mert bármilyen fejlett is a technika, egy viszonylag kis méretű távcső vagy éjjellátó, ami manapság már zsebben is elfér, még mindig nélkülözhetetlen eszköze a katonának. Az ellenség pontos pozíciójának felderítése, vagy a terep felmérése még most is létező feladat.