MindenTuDorka, az okos kvízjáték, amivel sokat tanulhatunk!

MindenTuDorka, az okos kvízjáték, amivel sokat tanulhatunk! Kevés olyan gyereket ismerünk, aki ne szeretne társasozni, főleg olyannal, amiben a tudását tudja megcsillogtatni. Hiszen okosnak lenni jó, valamint tanulni is kifejezetten szórakoztató, persze ha mindezt nem az iskolában kell tenni.

 

 

Egy alapos kvízjáték pörgős, frissen tartja az elmét és végig fenntartja a résztvevők érdeklődését. Nem csak tanulunk belőle, hanem visszajelzést is kapunk a már meglévő tudásunkról és arról, hogy azt hogyan tudjuk használni a gyakorlatban. Arról nem is beszélve, hogy a szociális kapcsolatainkra gyakorolt hatása is rendkívül pozitív, hiszen játék közben kapcsolatot teremtünk egymással, ami pedig kommunikációhoz, különböző mélységű beszélgetésekhez vezet.

 

A MindenTuDorka társasjáték mindezekre tökéletesen alkalmas, és számos témakörben kalandozhatunk a tudás világában. Így még akkor sincs nehéz dolgunk, ha a gyermekünk egy különleges terület iránt érdeklődik, mint például a dinoszauruszok vagy a világűr. Emellett még számos lehetőség közül választhatunk, mint amilyenek a háziállatok, az emberi test, vagy akár az óceános és a világ országaival foglalkozó változat.

 

A játék maga roppant egyszerű, mivel nem kell más hozzá, mint egy dobókocka, a dobozban lévő 30 darab kártya és néhány játékos. Miután összekevertük a kártyákat és megegyeztünk abban, hogy kezdő vagy haladó szinten játszuk-e a játékot, az első játékos dob a kockával. Arra a kérdésre kell válaszolnia a legfelső kártyán találhatóak közül, melyeknek a száma megegyezik a kockával dobott számmal. A kártyákon feleletválasztós és igaz-hamis kérdések váltják egymást. Helyes válasz esetén a kártyát megtarthatja a játékos, ha pedig rossz választ adott, akkor a kártyát a pakli aljára kell tennie. Az nyer, aki a legtöbb kártyát gyűjti a játék végére. Így a versenyszellem is szerepet kap a kvízjátékban, ami ezáltal még izgalmasabb lehet.

MindenTuDorka, az okos kvízjáték, amivel sokat tanulhatunk!

Külön jó, hogy iskoláskorú gyermekek számára ajánlott, mert segítségével gyakorolhatják az olvasást. Mindenki fel tudja olvasni a saját kérdését, és hangosan választ is tud rá adni. Ez azért hasznos, mert ezáltal rögzül a kérdés és a helyes válasz a memóriában, így legközelebb már biztosan eltaláljuk a jót. Kutatások bizonyítják, hogy az emberek jelentős része hatékonyabban tanul hallás után, vagy ha valamilyen képhez tudja kötni az adott információt. Éppen ezek miatt kitűnő választás a MindenTuDorka társasjáték, minden korosztály számára.

 

Ha pedig meguntátok az agytornát, akkor számos játék vár benneteket, amikkel remekül lehet lazítani, szerepjátékokat játszani, vagy akár csak kedvetekre építeni, minden utasítás nélkül.