Delila a Szabadtéri Színpadon

Delila a Szabadtéri Színpadon  A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyitóelőadása - egyben a Móricz Zsigmond Színház következő évadának első nagyszínpadi bemutatója - 2019. június 14-én egy fergeteges vígjáték, a Molnár Ferenc írta Delila volt, melyet a nagysikerű, többszörös díjnyertes Illatszertár után ismét Mohácsi János rendezett. A darab főbb szerepeiben Kosik Anitát, Gulácsi Tamást, Horváth László Attilát és vendégművészként Józsa Bettinát láthatja a közönség.

 

A Darabról:
 
 Szerelmes életmese, sok humorral, varázzsal, fájdalommal. Bölcs és megbocsátó, szívfacsaró és nevettető egyszerre – maga az élet. Klasszikus háromszögtörténet, ahol vágyak, szenvedélyek, hiúságok és akarások csapnak össze fergeteges humorral, perzselően, életre-halálra – egy helyzet, ami mindannyiunknak ismerős, rengetegszer látott, érzett, megtapasztalt, éppen ezért megunhatatlan. Ki nyeri el a fellobbanó érzés és érzékbe szinte becsavarodó Virág urat, a következő negyven évre is, Marianne, a kitartóan szerető feleség, vagy a mindent egyszerre akaró, virtuóz pincérlány?
Parádés alakítások, halhatatlan poénok, mély emberismeret jellemzi ezt a tipikusan „molnári”, csupa játék és csupa őszinteség komédiát.
 
DELILA
 
Virág: GULÁCSI TAMÁS
Marianne: KOSIK ANITA
Ilonka: JÓZSA BETTINA M.V.
Csapos: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
Vőlegény: RÁK ZOLTÁN
Ügyvéd: ISTVÁN ISTVÁN
 
Díszlettervező: MOHÁCSI ANDRÁS 
Jelmeztervező: REMETE KRISZTA
Zene: ZSÁGER –VARGA ÁKOS 
Dramaturg: MOHÁCSI ISTVÁN
 
Rendező: MOHÁCSI JÁNOS
 
Fotó: Kazai Béla 
Képek: 
< >
<
>