A zsoldos Afrikában - Petrusák János könyve

A zsoldos Afrikában - Petrusák János könyve A zsoldos Párizsban tölti szabadidejét, ahol bajba keveredik, a börtön helyett az afrikai kiküldetést választja. A felkelők karmai közül megment egy lányt a biztos haláltól, és kalandos menekülés közepette kijuttatja az országból.

 

 

Részletek a könyvből:

"Hajnal. Gyenge fények. Árnyak a közeli bozótosban. Ébred a falu. Kuporgó házak, megtört emberek: Afrika.

Egy nő a kút felé megy. De már nem ér oda. Egy katona állja útját. A nő torkán akad a sikoly. Ő az első áldozat!

Aztán a többiek… Mind, akik csak a faluban vannak. A katonák nem egészen másfél óra alatt „végeznek”. Még csak el se tüntetik véres „munkájuk”: nem gyújtják fel a holtesteket.

Miután elmennek, dögevők jelennek meg. A hiénák-sakálok örömmel üvöltenek-kacagnak. Hangzik tőlük a környék. Nekik jó erre csak most! Pedig nincs is háború. Nincs, hivatalosan. Mégis halnak az emberek, lövik-gyilkolják-kínozzák, vagy egyszerűen „csak” terrorizálják őket. Valakik, valamiért. Nincs menekvés! Mert ők mások: egy kiirtásra ítélt törzs!

* * *

Közben a messzi fővárosban masíroznak a katonák. És integetnek a politikusok. Minden rendben, az élet megy tovább! Hogy ez valahol, talán nem is túl messze innét másképpen van, arról itt nem tud senki. Vagyis… nem akar tudni!

Ahogyan az egész világ is így csinál. Ugyanis amiről nem tudunk, azt nem kell észrevenni!"

A zsoldos Afrikában - Petrusák János könyve

"— Mi van? — dugja ki fejét a lány a takaró alól.

— Baj! — akarná bevallani a férfi, de megelőzi egy hang.

— Hé, mit keres maga az én kocsimban?

Egy fekete katona fut át az udvaron, és nem kétséges, hogy őfeléjük.

Odaér. Az övén pisztolytáska, és benne pisztoly. Afelé matat.

A laktanyaépület is megelevenedik, katonák tömege özönlik ki az udvarra. Már mindenhol százával futkosnak. Ki hitte volna, hogy ebben a laktanyában ennyien vannak?! És láthatóan mind a lányt meg a segítőjét keresik. Fontos lehet ez a lány! Átkozottul fontos! Reméli a zsoldos, ő nem annyira. Azt meg még inkább, hogy nem minden katona tud arról, hogy egy fehér zsoldos segített megszökni az egyik rabnak.

Szerencsére a feketék szemében minden fehér egyformán randa fehér…

— A vezérhez kell mennem! — utasítja a sofőrkatonát a zsoldos. — Azonnal!

Ezzel átül a sofőr melletti ülésre, és mérgesen-türelmetlenül fújtat, mint egy nekivadult bivaly, vagy mint egy katonatiszt.

A néger srác ebből a hangból azonnal ért. Vagyis érteni vél. Beugrik a kocsiba és indít. Épp jókor. A zsoldos a laktanyaparancsnok rikácsoló hangját is kihallja már a futkosó tömegből.

A dzsip odagurul a kapuhoz. A zsoldosnál még mindig nincs fegyver. De hát mit ér egy fegyver ennyi ellen… Csak a hülye filmeken valamit! A valóságban sok fegyverből sok golyónak nagyobb esélye van eltalálni valakit, mint egynek, amelyik visszalő.

Az őrség elállja útjukat: nem lehet ám itt csak úgy ki-be menni! Sajnos, kezd már katonás lenni a lázadó sereg.

— A vezérhez! — kiáltja a fekete sofőr, szinte alig lelassítva a kocsit. Erre azonnal felemelkedik a sorompó.

Kint vannak a városban! Kint, végre kint! Viszont a dzsip tényleg a parancsnokság felé viszi őket. 

Sötétben van a város. Csak mögöttük égnek a lámpák a laktanyában, az utcai lámpákat lekapcsolták. Fura afrikai elsötétítés.

A fekete úgy hajt, hogy a fehér alig tud kapaszkodni. Egy nagy kátyún ugrik át a kocsi. A zsoldos a szélvédő felé esik, de a sofőr is elveszti kezei közül a kormányt. Afrikai sofőr! Lelkes, de… ideje lesz tőle megszabadulni.

A zsoldos ugyanazzal a mozdulattal, ahogy a szélvédő felé zuhant, visszafelé már a sofőr felé teszi meg ezt az utat. A sofőrgyerek kipottyan. A lendület továbbviszi a kocsit… és jön egy kanyar is. A fénycsóvában eléjük sápad egy ház, mely csak nem akar elugrani. A zsoldosnak nincs ideje átpattanni a magára hagyott sofőrülésre, csak annyit tehet, hogy félrerántja a kormányt. El a ház elől… neki egy másik dzsipnek.

Az idegen kocsi egészen váratlanul vágódott ki egy közeli utcából. De az legalább el tud, ha nem is ugrani, kanyarodni a gazdátlan dzsip mellől. Egy másodpercre egymásra mered a két kocsi utasa. A zsoldos, meg a másik kocsiban a sofőr mellett kapaszkodó katona: a laktanyaparancsnok.

Fék csikordul! A kis laktanyaparancsnok nem hibázhat. Tudja a zsoldos, rajta fogják a fogoly szökését számon kérni. És abban a számonkérésben nem lesz köszönet!

Valamit kiált az őrnagy. Lövés csattan. A zsoldos át sem ül a sofőr gazdátlanná vált helyére, csak rálép a gázpedálra, és kézbe veszi a kormányt. Sebváltásról szó se lehet, se fékezésről… Még a kormányzás is kétséges. De most ez a jó, ez, hogy ennyire kiismerhetetlenül vezet.

— Mi van?! — visít a lány.

— Bukj le! — kiáltja a zsoldos, miközben egy kis utcába fordul. Kész csoda, hogy be tudta venni a kanyart. De már bent van, és robog. Merre is? Mindegy, csak le tudja rázni az üldözőket.

Egyelőre ez nem sikerül. Az üldöző féke sikít, valaki káromkodik, de a laktanyaparancsnok dzsipje robog utánuk.

A zsoldosnak nincs ideje velük foglalkozni. Kétségbeesve látja, hogy a házak nagyon közel jönnek. Csak nehogy zsákutca legyen! Egy kerítés melléjük szalad. Csikorog az egymásnak vágódó két anyag. Fadarabok repülnek hátra az üldözőkre. A dzsip össze-vissza imbolyog, talán kipukkadt egy gumi?!

/sites/default/files/upload/_Cikkek/2019/a_zsoldos_afrikaban_borito.jpgDe nem! Megy tovább a kocsi. Fél kézzel vezeti a zsoldos, és végre megérti, mit kell tennie. De hát mindenre ő se figyelhet egyszerre! Átnyúl, lekapcsolja a világítást, aztán gázt ad. A sötétben vakon rohan előre. Csak egy kemény kanyar ne jöjjön, mert az akkor szó szerint kemény lesz!

Az üldözők reflektorfénye egy ideig még vezeti a zsoldost, majd az is mögöttük marad. Lemaradtak az üldözők, könnyebbül meg, mikor… véget ér az utca. Úgy kifutnak belőle, mintha a világból futnának ki.

Szerencsére nem fal zárja az utat, a terep nyílt előttük. A mezőn még veszettebb sebességgel rohannak. Nagyot ugrik a kocsi: árok! Le-fel… túl meredek. Akadozik a motor. Kihagy és fulladozik. Csak teljesen le ne fulladjon!

A fény megint utoléri őket. Megtalálja az árokoldalban szenvedő dzsipet.

A zsoldos már nem habozhat. Ugrik. Nem egy, egyszerre több testrészét is beveri valamikbe a kocsiban, de végre a sofőrülésen van.

Mögötte felugat egy Kalasnyikov. Jellegzetes hang, sose felejthető. Közelről jön. Nagyon közelről! Várja a becsapódást. Hisz nem tévesztheti el, aki lőtt! Golyók fúródnak majd a fémbe, motorba, kihagy és szikrázik minden, az élő test is megrándul…

Mögöttük felüvölt a sötét. És ekkor megugrik végre a kocsi. Túljutnak a marasztaló árokoldalon.

Előttük már megint a mező. Afrikai, széles. Fű serceg a kocsijuk alatt, ahogy mennek.

A zsoldos még ekkor se hiszi, hogy megmenekültek. Olyat tesz, amit még soha: hátranéz.

Az elhagyott árokparton lángolva ég egy kocsi. Egy dzsip volt valamikor. Körülötte emberek. Néhányan, akik még tudnak, rohannak fejvesztetten, el, minél messzebb a tűztől.

Mi történt, ki lőtt?!

A lány is hátranéz. Nézi a jelenetet. A fény megvillan az arcán. Kemény az a valamikori törékeny arc. Kemény, mert már nem gyerek. Nem gyerek, aki ölt! A lány kezében fegyver. Egy Kalasnyikov, amelyet a kocsi hátuljában talált.

A zsoldos megállítja a kocsit, és kiveszi a lány kezéből a fegyvert."