22 év, 400 ezer kilométer a Zöldkerékkel

Az alapítás óta eltelt több mint 22 év alatt, kb. 400 ezer kilométert gurult a Zöld Kerék Alapítvány csapata. Ez alatt az idő alatt versenyeket rendeztünk, túrázunk, fogyatékkal élő fiataloknak táborokat szerveztünk, bejártuk a megyénk és a környező országok érdekes helyeit.

 

 

Ha voltál velünk, gyere nosztalgiázni, ha még nem, akkor itt az alkalom az első közös gurulásra!
A régi helyszínről indulunk, ahonnan több száz alkalommal 1999 óta, Nyíregyháza, Vay. Ádám körút 1. szám (Piros ház, Éva Fotó) elől 2019. október 12. (szombaton) 10 órakor.

Nagyhalász, Homoktanyára tekerünk, ahol a Nagyhalászi Eszterlánc Egyesület 3. Kemencés- Káposztás Nap rendezvényébe kapcsolódunk be.

Homoktanyán a program 9 órakor kezdődik a  III. Homokdűne Futóversennyel, majd dekorációs verseny kezdődik ahol a káposztából készülnek az alkotások.majd 11 órától sétakocsikázás, és délben finom ebéddel kedveskednek a házigazdák, ami káposztás bableves, és Szabolcsi töltött káposzta.
Hagyományőrző kézműves foglalkozások is várnak az újrahasznosítás jegyében, de modern technikákkal.
Ebéd után 13 órától Garainé Nagy Évát és Garai Zoltán Attilát az alapítókat kérdezzük a Zöld Kerék Alapítvány létrehozásának körülményeiről.

Felidézzük Garai Zoltán kerékpár versenyző sikereit, aki országos és megyei versenyeken jó eredménnyel szerepelt, az ő emlékének ápolásra 1997-ben alapították a szervezetet. Azóta gurul a Zöld Kerék.

 

 

Nosztalgiázunk, merre kerekeztünk amikor a Csenger-Szeged túrán, Szolnok környékén hajnalban a csapatunkat nemet közben acsarkodó kuvasz kutyák támadták meg. Éjszaka Nagykörűnél a töltésen megcsapott a friss kenyér illata és az illat alapján megkerestük a pékséget. Aztán világító utcai lámpák fényénél, belakmároztunk péktől kapott meleg kifliből, amikhez a házak előtti fákról meggyet is szedtünk. Kalandoztunk Erdélyben a Nyíregyháza-Kolozsvár túrán, ahol Tordai hasadékon felpakolt bringával mentünk keresztül, néhol a keskeny sziklaperemen egyik kézzel a kapaszkodó kötelet fogtunk, másikkal pedig húztuk a  kerékpárt. Érdekes volt a Kárpátalján Fekete –Tisza forrás túra is ahol a legeltető tehénpásztor segített megtalálni a forrást. Legmesszebb Lengyelországig gurultunk, nagyon sok kemény és szép emlékünk van melyeket régi fotókkal, vetítéssel elevenítünk fel.

Bringások nyeregbe! Gyertek el, hozzatok néhány régi képet, ereklyéket, nosztalgiázzunk együtt!