A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár júniusi programjai

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban, valamint fiókintézményeiben februárban is változatos programokkal készülnek, többségükön immár személyesen is részt lehet venni, védettségi igazolvánnyal.

Európai filmhét 2021 Nyíregyházán

Az új keretszerződés értelmében az Európai Bizottság által támogatott Europe Direct Szabolcs-Szatmár-Bereg folytatja működését. A járványügyi helyzet miatt online megtartott Európa nap után szintén a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően visszaköltözhetünk az offline térbe. Népszerű programunkat, az Európai filmhetet a szokásos időszakban fogjuk megrendezni. Az utolsó iskolai héten szeretettel várjuk mindazokat, akiket érdekel az európai kultúra, aki kíváncsi más társadalmak működésére.

Akciót tart a Közterület-felügyelet Nyíregyházán

Nyíregyháza MJV Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Közterület-felügyelete tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy június 7-11. között akciót tart, melynek célja a város közterületein tárolt hulladékká vált járművek felderítése, és intézkedés annak érdekében, hogy az ilyen járművek a közterületről mielőbb eltávolításra kerüljenek.

Rendezvények a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Nyíregyházán

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt június 4-én a Nemzeti Összetartozás Emlékművének avatásával egybekötött ünnepi megemlékezésre.

Oldalak

Egyéb híreink

Lengyel ulánusok a Jósa András Múzeumban

Lengyel ulánusok a Jósa András Múzeumban A magyar huszárok lengyel megfelelői, az ulánusok lesznek vendégei a Jósa András Múzeum 2017. március 18-án (szombaton) 11 órakor nyíló kiállításának.

Hulladékszállítás március 15-én

 A TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2017. március 15-én a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik.

A Móricz Zsigmond Könyvtár márciusi programjai

 A Móricz Könyvtár márciusi programajánlatában többek közt megtekinthető lesz az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékkiállítása. Ezen kívül filmvetítés és fotókiállítás a Lengyel-Magyar Barátság Napján, Kvíz-Parti középiskolásoknak és League of Legends bajnokság várja az érdeklődőket.

Kokárdás Nap a Jósa András Múzeumban

Kokárdás Nap a Jósa András Múzeumban „Hitvallásom istensége, hazánk függetlensége” című időszaki kiállításunkkal, ünnepi programmal, interaktív korabeli fegyver-, egyenruha és felszerelés bemutatóval, megannyi izgalmas játékos feladattal, alkotó foglalkozással és puskalövésekkel várjuk a 2017. március 15-én a látogatókat a Jósa András Múzeum.

Oldalak