A nyíregyházi Képmás zenekar új klipet forgatott

A klip alapjául szolgáló dal volt az együttes első saját zenei kiadványa, ami egy maxi lemez formájában került kiadásra 2009 karácsonyán Isten Báránya cìmmel, limitált pèldány számban.  Ez a csapat egyházzenei repertoárjának egyik állandò darabja, aminek a zenèjèt Bolega Lászlò ìrta.

Újabb gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztő beruházás zárul

Nyíregyháza MJV Önkormányzata bruttó 3,027 milliárd forint összegű, százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a „Gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés Nyíregyháza délkeleti és délnyugati területein” című, TOP-6.1.5-15-NY1-2016-00002 azonosító számú pályázat megvalósítására. A projekt konzorciumban került megvalósításra a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő ZRT-vel együttműködve.

Mindent a gyógynövényekről - 4.rész

Dr. Hajdu Zsanett, gyógynövényszakértő biológus MINDENT A GYÓGYNÖVÉNYEKRŐL II. címmel nyolc héten át élő előadásban vár Mindenkit, keddenként 18 órától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Youtube csatornáján. A negyedik részt a mai napon tekinthetik meg!

Az ünnepek alatt is biztosított az egészségügyi alapellátás Nyíregyházán

Tájékoztatás a központi orvosi ügyelet - felnőtt-, gyermek-, fogorvosi ügyelet ünnepek alatti működéséről. Tekintettel a még fennálló veszélyhelyzetre, fontos kiemelni, hogy az egészségügyi ellátás szempontjából továbbra is elsődlegesen a telefonos segítségkérést kérjük előtérbe helyezni.

Oldalak

Egyéb híreink

Táncfarsang 2017

2017. február 20 és 22 között ismét megrendezésre kerül a Táncfarsang a Móricz Zsigmond Színházban. A remek és látványos szórakoztató program immár 14 éve nyújt felejthetetlen élményt a tánc szerelmeseinek.

Őrzők: Közösen a természet védelméért

Baktalórántháza, 2017. február 14. – A Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola az E-misszió Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége „Őrzők” című közös kiállítása a természet sokszínűségéről, a természetvédelem ezer arcáról és a természetért harcolók mindennapos küzdelméről szól.
A kiállítás az ország, több mint 15 helyszínére ellátogat, Baktalórántházán, 2017. február 18-23 között tekinthető meg az iskola aulájában.

 

Modern Vállalkozások Programja - Nyíregyházán

2017. február 15-én került megrendezésre Nyíregyházán a Modern Vállalkozások Programja megyei Információs napja, melyen számos kis-és középvállalkozó vett részt, hogy közelebbről megismerjék a program adta lehetőségeket.

Aktuális kátyúzási munkák Nyíregyházán

A december óta tartó rendkívül hideg téli időjárás jelentős károkat okozott az utak burkolatában. A hólé folyamatos fagyása-olvadása, illetve  a városi forgalom a korábbi éveknél jobban tönkretette az utakat, több úthiba tapasztalható.
 

Oldalak