Secondary menu


Kiemelt cikkek

Évértékelő / évindító interjú a Képmás zenekarral

Évértékelő / évindító interjú a Képmás zenekarral A Képmás zenekar az észak-keleti régió egyik meghatározó csapata, amely 2006-ban Nyíregyházán alakult azzal a szándékkal, hogy olyan igényes élő zenét játsszanak, amely valódi intellektuális tartalmat közvetít. Folyamatosan zenélnek és hozzák el a szeretet hangját a számtalan intézménybe, nem csak egyházi berkeken belül. A zenekar vezetőjét, Bolega László énekes-dalszerzőt a legutóbbi turnéjukról, és az előttük álló időszakról is kérdeztük.

Hamarosan befejeződik a Szabadtéri Színpad felújítása

A Szabadtéri Színpad műszakilag igen leromlott állapotban volt, a mai kor követelményeinek, és a helyi igényeknek sem felel meg, így teljes körű felújítása évek óta indokolt. Igen frekventált helyén áll, a városi szövetben való elhelyezkedésénél, a funkciójánál, a térszervezésénél fogva, illetve a területen lévő építmények, épületek, terek formavilága, építészeti megfogalmazása, a vegetációt meghatározó hangulata miatt, a város igen jellegzetes, fontos intézménye.

Ha február, akkor Táncfarsang!

Három napos táncőrület a Móricz Zsigmond Színházban! 2018-ban is megrendezésre kerül a Táncfarsang: Néptánc, flamenco, balett, modern táncfeldolgozások és látványos koreográfiák várják a tánc szerelmeseit!

Irodalmi pályázat - Pegazus Könyvek Antológia 2018

 Irodalmi pályázat - Pegazus Könyvek Antológia 2016 A PegazusTv Média és Oktató Kft pályázatot hirdet a Pegazus Könyvek Antológia 2018 címmel. Az immár negyedik alkalommal megjelenő antológiasorozat mottója: „Mindenkinek adj egy esélyt! A produktum és az alkotója legyen a meghatározó.”

A Móricz Zsigmond Könyvtár Kölcsey Szavalóversenyének felhívása

Szavalóversenyt rendeznek 2018. január. 25. (csütörtök) 10 órától középiskolai tanulók részére a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban Igazi különlegesség, dingó született a Nyíregyházi Állatparkban. Az országban csak itt látható kölyök most 7 hetes, így állatorvosi vizsgálatokon esett át. A 3 éve cseh állatkertből érkezett anya állat, 63 napnyi vemhesség után hozta világra egy kotorékban kicsinyét. A szuka kölyök az első hónapot az anya által vájt búvóhelyen töltötte, ám most 7 hetes korában már előmerészkedik rejtekéből s előszeretettel mászkál szülei után a kifutóban.


Galériák

Felfüggesztve - Perme fotókiállítása

Felfüggesztve - Perme fotókiállítása Dohos Ferenc, vagy ahogy a legtöbben ismerik Nyíregyházán, PERME első fotókiállítása nyílt meg 2018. január 25-én a Mustárházban. Perme évtizedek óta amatőr fotósként örökíti meg Nyíregyháza és környéke eseményeit, követi a város fejlődését. 2005 óta blogot vezet Perme Képeskönyve címmel, ahol több ezer fotóval színesíti írásait. A "Felfüggesztve" című tárlat még egy hónapig lesz megtekinthető!

Űrbéli LEGO építés Nyíregyházán

Űrbéli LEGO építés Nyíregyházán Mintegy 400 diák vett részt azon a közösségi programon, amelyet a nyíregyházi LEGO gyár szervezésében, a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban működő tekerd! csoport részvételével rendeztek meg szerdán Build the Space címmel. A gyerekek nem csak feladatokat oldottak meg és játszottak a nap során, hanem mindeközben az űrkutatással kapcsolatos ismereteiket is gyarapíthatták.

DIÓTÖRŐ HERCEG a nyíregyházi színházban

DIÓTÖRŐ HERCEG a nyíregyházi színházban 2017. október 13-án mutatták be Olt Tamás rendezésében a Diótörő herceg című mesejátékot a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán.

Sherlock Holmes - A sátán kutyája

Sherlock Holmes - A sátán kutyája előadás 2017. szeptember 9-én (szombat) nagy sikerrel mutatták be a Sherlock Holmes A sátán kutyája című darabot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

VIDOR 2017 - a mi szemünkkel

VIDOR 2017 - a mi szemünkkelA 16. VIDOR, vagyis a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje 2017 szeptember 2-án hatalmas tűzijátékkal ért véget. Idén is remek darabokat láttunk a színházban, és érdekes koncertekbe hallgathattunk bele a belvárosban. Képes összeállításunkban egy kis egyveleget kaphatnak az elmúlt több mint 1 hét hangulatából, valamint megtudhatják, hogy az elmaradhatatlan karikaturisták hogyan látták a 2017-es VIDOR egy-egy mozzanatát.

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon 2017. július 7-én folytatódott a nyíregyházi Szabadtéri Színpad programsorozata a "Legyetek jók, ha tudtok!" című színdarabbal, amely a Budaörsi Latinovits Színház produkciója.

január 2015

Erdőfelújítás a Sóstói Parkerdőben

Erdőfelújítási munkákat végez a NYÍRVV Nonprofit Kft. a városi parkerdő Nyíregyházi Főiskola és  Sóstói úti Kórház közötti, vasútvonal mellett található fél hektáros területén.
 

20 év fegyház a nyíregyházi brutális gyilkosságban

Bűnösnek találta a Debreceni Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben és kifosztásban azt a nyíregyházi férfit, aki 2012. október elsején kirívó brutalitással megölte volt barátnőjét a szabolcsi megyeszékhelyen. A bíróság emiatt K. László Zsoltot 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottnak emellett meg kell fizetnie a nyomozati és bírósági szakban összegyűlt 24,6 millió forintos bűnügyi költséget is.

Farsangi gyalogtúra a Magyar Kálváriára

A szilveszteri kiváló hangulat folyatásaként gyalogtúrát szervez a Zemplén hegységbe 2015. február 1-én vasárnap a Zöld Kerék Alapítvány.

'Csapos közbeszól'

A Csapos közbeszól január 29-i találkozóján 18:00-kor a Krúdy Kamarában  szó esik a másnapi „Villám”- drámaíró versenyről; ismertetjük a meghívott és jelenlevő 3 szerző (Egressy Zoltán, Forgách András, Pozsgai Zsolt) irodalmi munkásságát, utalunk valaha nálunk játszott darabjaikra, beavatjuk nézőinket a verseny játékszabályaiba. 

Ellenőrzés Nyíregyháza útjain

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Közterület-felügyelete 2015. január 26-án (hétfőn) 08.00-20.00 óra között a közúti közlekedésről szóló 1988.évi I. Törvényben kapott felhatalmazás alapján közúti forgalom-ellenőrzést hajt végre. 
 

Alapozó, street fotózással egybekötött szabadidős fotós kurzus MINDENKINEK!

Az alapozóban fotózás történet, nagy fotósok, alapvető művészettörténet, hogy tudjuk, mit fotózunk, képszerkesztés, géphasználat, fényviszonyok, utcai fényképezés joga, szűrők és állványok használata, képmesélés, mit érdemes fotóznunk, alapfokú képkidolgozás (digitális). 

 

Kötetbemutató a Magyar Kultúra Napján

File Mónika: Boldika kalandos utazása c. mesekönyvét január 22-én, a Magyar Kultúra Napján  10 órakor mutatják be a gyerekeknek a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermében.
 

Main menu

by Dr. Radut