Gallusz Niki pacsirtává válik, Hámori Gabi nem ígérget

Míg Gallusz Niki megfogadta, hogy változtat életmódján, és ezentúl korán fog felkelni, addig Hámori Gabriella nem szereti az újévi ígéreteket. A két gyönyörű színésznő is szerepel a Szinglik éjszakája című akció-vígjátékban, amelyben viszont fontos szerep jut a fogadalomtételnek.
- Színésznői fogadalmak az újesztendőre -
Gallusz Niki egész életében bagoly típus volt, aki szeretett sokáig aludni. „Mindig délután kezdek magamhoz térni, este érzem magam igazán elememben. Azonban a Szinglik éjszakája forgatása során mindig korán kellett kelni, és rájöttem, bizony ennek is megvannak az előnyei.”- mondta a színésznő, aki meg is fogadta, hogy januártól korán kel. Ebben az ébredés után elvégzett jógagyakorlatok motiválják, amelyektől Niki sokkal energikusabb lett.

A film másik főszereplője, Szávai Viktória is tett újévi fogadalmat, annak ellenére, hogy elismeri azok önámító jellegét. „Az újévi fogadalmak arra jók, hogy már másnap megszegjük őket, és belássuk, mennyire gyarlóak vagyunk.

Én már beláttam, igaz csak harmadnap.” - meséli nevetve a színésznő, akinek rengeteg terve van a 2010-es esztendőre. „Szeretném, ha kreatív év lenne, csupa olyan jó hangulatú, inspiráló munkával, mint amilyen a Szinglik éjszakája forgatása volt.” – tette hozzá.

Hámori Gabriella és Sárközi-Nagy Ilona, a filmbeli szingli négyesfogat másik két tagja nem tett semmilyen ígéretet, nem úgy mint filmbeli karaktereik.

Ugyanis a négy színésznő által megformált barátnő már kislányként megfogadja: ők bizony soha nem mennek férjhez! A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor egyikük megszegi a fontos fogadalmat és még aznap férjhez készül menni.

Sas Tamás filmjét március 4-étől vetítik a mozik.


A Vidor Fesztivál nyolcadik napján pénteken a kubai Ska Cubano adott koncertet, előtte pedig a Csík zenekar és Lovasi András zenélt a közönségnek.
A hagyományoknak megfelelően a Vidor Fesztivál záró napján, szeptember 3-án szombaton került sor a Vidor Díjkiosztó Gálára a Móricz Zsigmond Színházban, ahol a színházi program legjobbjait díjazták.
A 2011-es Vidor Fesztivál fő napjának is nevezhető a mai, hiszen a rendkívüli népszerűségnek örvendő Csík zenekar, Lovasi Andrással kiegészülve 19 órakor veszi birtokba a Kossuth téri színpadot, majd 20 óra után a 2008-ban ugyanitt fergeteges koncertet adó Ska Cubano mozgatja meg a Nyíregyházára érkező táncos lábúakat.
A 2011-es Vidor Fesztivál hetedik napján is Vidorgott az egész belváros, este pedig Ferenczi
A Vidor Fesztivál hatodik napján megnéztük az Ovibradert a Pillanatszínház produkcióját a Thália Színház támogatásával.



A zenekarban eltöltött tizenkilenc évnyi közös munka után távozik a Tankcsapda gitárosa Molnár Levente Cseresznye. A távozás oka az együtt töltött évek alatt megfáradt emberi kapcsolat, amiről a legnépszerűbb hazai rockzenekar alapítója Lukács László így nyilatkozott:
Tévedés ne essék, Nagy Sándor nem váltott szakmát! A színész Kisvárdára igyekezett egy fellépést egyeztetni, amikor egyszer csak arra lett figyelmes, az úton egy egész birka csorda ballag vele szembe.
A kisvárdai születésű Nagy Sándor musical színész és Nagy Sándor műsorvezető úgy döntöttek, névről már ismerik egymást, bemutatkoznak hát személyesen is.
A lengyel Carpathia Fesztivál idén az eddigieknél is nagyobb szabású volt, hiszen élőben közvetítette a showt Lengyelország második legnézettebb televízió adója. A nyíregyházi Beke Éva mellett két eurovíziós énekes is szerepelt.