állás

Állások, álláshirdetések és állásal munkaüggyel kapcsolatos hírek Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

Több százezer munkavállaló maradhat tartósan állás nélkül

A kékgalléros álláshirdetésekben erős Jófogás a GKI Digitallal közösen méri fel, hogy a koronavírus második hulláma milyen hatással lehet a vendéglátóiparban, a turizmusban és az idegenforgalomban dolgozókra.

A vírusjárvány felerősíti a foglalkoztatási trendeket

A humántőke fejlesztése soha nem volt olyan időszerű, mint most, hiszen a vírusjárvány katalizátorként hat a XXI. század leginkább meghatározó foglalkoztatási folyamataira. Az Adecco Csoport Inovantage kiadványában a kelet-európai régióra fókuszálva vizsgálta azokat a területeket, amelyek fejlesztését most leginkább érdemes erősíteni.

Megalkotni álmaid otthonát

Minden ember legféltettebb kincse, legnagyobb vagyoni értéktárgya a saját lakása. Így amikor eljön a pillanat, és a saját otthonunkat kell felújítani, érzékenyen nyúlunk a témához. Manapság nagyon nehéz olyan szakembert, vagy brigádot találni, aki szakszerűen végzi el a lakásfelújítást. Sokan gondolják úgy, hogy egyszerűbb és költséghatékonyabb különféle szakembereket hívni. A tapasztalat viszont az, hogy bár sokan adnak ki szép munkát a kezükből, néhány hónap után sorra bukkannak elő a problémák, amikért már nem vállalnak garanciát, és soha véget nem érő javításokba kell kezdeni. Sokan egyénileg kezdenek a barkácsolásba, ami pedig olyan stresszt is okozhat, ami miatt nyűggé válik a lakásfelújítás.

 

Az ország legvonzóbb munkahelyévé választották a LEGO gyárat

Kihirdették a Randstad Award idei nyerteseit – a díj az ország legattraktívabb munkahelyeit rangsorolja egy reprezentatív kutatás alapján. 2020-ban a nyíregyházi LEGO gyárat választották a kutatásban résztvevők Magyarország legvonzóbb munkaadójának.

Nehezebb lehet a munkába visszaállás a vírusjárvány után

Ahogyan az elmúlt hónapokban a megváltozott munkarend és a távoli munkavégzés, úgy a munkahelyekre való visszatérés is kihívást jelenthet a cégeknek és a dolgozóknak. A folyamat ezért lassabb, fokozatosabb és tudatosabb lépéseket kíván, ahol az egészségmegőrző intézkedések mellett a pozitív jövőképre és a mentális támogatásra is figyelmet kell fordítani – hívja fel a figyelmet a K&H.

A munkaerőpiacon nem keresett embereket segíti a Máltai Szeretetszolgálat

A munkaerőpiacon nem keresett embereknek, illetve a válság miatt reményüket veszített álláskeresőknek szóló segítő programot indított a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az érdeklődők a www.munkatanacsadas.maltai.hu oldalon jelentkezhetnek, a szolgáltatás ingyenes. A weblapon olyan cégek is regisztrálhatnak, amelyek ilyen dolgozókat, például gyermekét egyedül nevelő anyákat is foglalkoztatnának.

 

Embertelen körülmények a Continental makói üzemében

Becsapták a munkavállalókat a Continental makói üzemében, ahol a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésére személyre szabott indokokkal vették rá a dolgozókat úgy, mintha maguk kezdeményezték volna a munkaviszonyuk megszüntetését - állítja közleményben a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség.

Senki sem halhat meg azért, mert dolgozik!

Különleges helyzetben emlékezünk meg idén a munkavégzéssel összefüggésben megsérültekről, megbetegedettekről és elhunytakról az április 28-i nemzetközi emléknapon. Egy világméretű kihívás, a Covid-19 többszörösen is rávilágít az egészséges, biztonságos munkakörnyezet, a tudatos védekezés fontosságára.

Online konferencia a Kurzarbeitról

A koronavírus gazdasági és szociális kihatásai- Kurzarbeit címmel online konferenciát tart holnap - április 24-én,13 órakor - a Friedrich Ebert Alapítvány (Friedrich Ebert Stiftung - FES) közösen néhány szakszervezettel, egyebek között a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel.

Mától kedvezőbbek a mezőgazdasági egyszerűsített munkavállalás szabályai

A termelés zavartalan biztosítása érdekében - szem előtt tartva az ágazat speciális munkaerő igényeit - mától rugalmasabbá váltak a mezőgazdasági ágazatban az egyszerűsített foglalkoztatás keretében megvalósuló munkavállalás szabályai.

Újabb jelentős döntések az agrárium támogatására

Június végéig mentesülnek más gazdasági területekhez hasonlóan a munkáltatók a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól a turizmus és a vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban, így  a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál is - közölte Nagy István agrárminiszter az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatója előtt.

Lenullázzák az elmúlt 200 év munkaügyi vívmányait

Most nullázza le a kormány az elmúlt 200 év munkaügyi vívmányait, megfosztva minden joguktól a munkavállalókat – reagált felháborodva a Magyar Szakszervezeti Szövetség és több tagszervezete a kormány váratlan, különösen cinikus módon nagypéntekre időzített határozata, a 24 havi munkaidőkeret bevezetése ellen. A MASZSZ a holnapi – április 15-ei - VKF ülésen az előzetes egyeztetés nélkül hozott, különösen kegyetlen határozat visszavonását fogja követelni – olvasható a legnagyobb hazai szakszervezeti szövetség közleményében.

A nyíregyházi Munkaügyi Központ tájékoztatása

A Nyíregyházi Járási Hivatal Foglalkozutatási osztálya az alábbi levelet küldte ügyfeleinek. Aki esetleg nem kapta meg, az alábbiakban tájékozódhat az ügyintézés módjáról.

A MOL-csoport 2020-ban is a legjobb frissdiplomásokat várja a Growww programba

A Growww tehetséggondozó programot a MOL-csoport azon frissdiplomások számára hozta létre, akik szeretnék pályafutásukat a régió egyik legnagyobb vállalatnál kezdeni. A 2007-es indulása óta több mint 2200 tehetséges fiatal helyezkedett el a vállalatnál a világ minden tájáról a program keretében, amely 2019-ben több mint 80%-os megtartási arányt ért el.

Eljön a strandszezon, de csak óvatosan a napozással!

Eljön a strandszezon, de csak óvatosan a napozással! Ahogy közeleg a nyár, igyekszünk formába lendülni. De mi az a másik fontos dolog, amiért aggódunk? Természetesen a bőrszínünk, lányoknál és fiúknál is manapság. Számomra érthetetlen, hogy miért kell már májusban napbarnítottan kilépni az utcára, hiszen a nyárban pont az a jó, hogy természetesen barnulunk a naptól.

Oldalak

Feliratkozás RSS - állás csatornájára