állás

Állások, álláshirdetések és állásal munkaüggyel kapcsolatos hírek Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

KSH: a kormányzati szektor bevételei és kiadásai

A kormányzati szektor hiánya az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásban figyelembe vett módszertana szerint 566,7 milliárd forint, azaz a bruttó hazai termék 2,0 százaléka volt 2012-ben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A debreceni cég fiatalok foglalkoztatásában elért eredményét díjazták

Európai uniós díjat vehetett át az IT Services Hungary Kft. a debreceni telephelyén a városi önkormányzattal és a Debreceni Egyetemmel (DE) kialakított, a fiatalok elhelyezkedését elősegítő tevékenységéért - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója a városban.

Csaknem 12 milliárdot fordít a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

Csaknem 12 milliárd forintot fordít a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére az Új Széchenyi Tervben meghirdetett uniós projekt keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára.

Közfoglalkoztatás a NyírVV-nél

Áprilisban 263 közmunkás kezdte meg munkáját Nyíregyházán, míg március közepén 308 fő foglalkoztatása kezdődött el, így 571-re emelkedett a NYÍRVV Nonprofit Kft. által foglalkoztatott közhasznú dolgozók száma. 

Távolléti díj - munkabér számítás

Megjelent a kormány honlapján az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával összefüggő és egyéb célú módosításáról szóló törvénytervezet.

Közfoglalkoztatási program a honvédség szolnoki helikopterbázisán

 

Harmincegy embernek nyújt kereseti lehetőséget az a közfoglalkoztatási program, amely április 2-án kezdődött a Magyar Honvédség (MH) 86. szolnoki helikopterbázisán. 
 

Februárban 10,9 százalékra nőtt a munkanélküliség az EU-ban

Februárban 10,9 százalékra emelkedett a munkanélküliség az Európai Unió 27 tagállamában a januári 10,8 százalékról, míg az euróövezetben változatlanul a munkaképes lakosság 12 százaléka volt munka nélkül a szezonálisan kiigazított adatok szerint - közölte kedden az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.

MSZP: egymillió új munkahely helyett 300 ezer betöltetlen állás

Az MSZP szerint a kormány ígéreteivel ellentétben nem kezdődött meg a 2010-ben 10 évre ígért egymillió új munkahely megteremtése, sőt jelenleg 300 ezer betöltetlen állás van Magyarországon. Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján tragédiának és lesújtónak nevezte, ami a foglalkoztatás területén az elmúlt két évben történt.

Közel 300 új munkahely a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulatnál

 

A Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat 2013. 03. 01-én kezdte meg a foglalkoztatást az Országos Közfoglalkoztatási Program keretében. A Társulat a működési területén ( Nyírségben)  297 fő 4 hónapos időtartamban történő foglalkoztatására nyert pályázatot, területi vízgazdálkodási feladatok ellátására.
 

Véget ért a NYÍRERDŐ közfoglalkoztatási programja

Befejeződött a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. 2012-es közfoglalkoztatási programja: társaságunk december közepéig, 10,5 hónapon keresztül átlagosan 694 közmunkás foglalkoztatását vállalta, de végül több mint hétszáz ember talált munkát az állami tulajdonú erdőkben. 

Új munkahelyek Nyíregyházán

 A ContiTech Nyíregyházán  új kaucsukkeverő üzemet létesített. Az új termelő üzemben 25 új munkahely jött létre. A kaucsukkeverő üzem a Phoenix Légrugó Technológia Kft.-hez tartozik, amely Nyíregyházán közel 220 munkavállalóval légrugó rendszereket és kompenzátorokat (csőkötőelemeket) gyárt. 

Konferencia kis- és középvállalkozások vezetőinek Nyíregyházán

A Piac és Profit Pénz, de honnan? című konferenciasorozatának nyíregyházi rendezvényének megnyitására Kósa Tímea alpolgármester asszonyt kértük fel. Az előadásokon kedvezményes, támogatott, pályázati és banki, valamint helyi forrás lehetőségekről tájékozódhatnak a helyi vállalkozások képviselői.

Nyíregyházán emelkedett a közfoglalkoztatottak száma

 

Októbertől újabb 347 közfoglalkoztatott kezdte meg munkáját Nyíregyházán, ezzel 828 főre emelkedett a programban résztvevők száma. 
 

Állásbörze Tiszavasváriban

 

A Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium az elmúlt évek sikeres rendezvényeinek hatására idén is megrendezi állásbörzéjét. A megnyitón (2012. október 19-én (pénteken) 10 órakor) Dr. Czomba Sándor és Dr. Vinnai Győző köszönti az érdeklődőket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - állás csatornájára