Debrecen

Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg iskolásai óriásit alkottak a K&H pénzügyi vetélkedőjén

A K&H országos pénzügyi vetélkedőjén több mint 8000 magyar iskolást kalauzolt a pénz világába az idei tanévben. Az első fordulós versenyfeladatokat a diákok 39 százaléka teljesítette hibátlanul, vagy egy-két hibaponttal jutott tovább a regionális középdöntőkbe. A márciustól áprilisig 8 különböző városban zajló fordulókon a diákoknak már komplexebb pénzügyi fogalmakkal is meg kell birkózniuk.

Campus Fesztivál Debrecen: Hamarosan jönnek az első nevek!

A Campus Fesztivál 2017-ben rekordszámú közönséget, 105 ezer látogatót vonzott Debrecenbe és úgy tűnik ez a felfokozott érdeklődés még a fesztiválszezon után sem állt le, év végén háromszorosára emelkedett az elővételben megvásárolt 2018-as bérletek száma. Ez példátlan adat a 10 éves fesztivál működése során, főleg annak ismeretében, hogy a Campus eddig nem jelentkezett konkrét fellépők neveivel.

Nyíregyházára is megérkezik a Hajléktalan Jézus szobor

Újabb városokban - többek között Nyíregyházán - lesz látható a Hajléktalan Jézus szobra. Az együttérzés jelképévé vált alkotást november 17. és 26. között a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye négy városában állítják ki ezzel is ráirányítva a figyelmet arra, hogy az elesett emberek méltóságát nem a szociális ellátó rendszer, hanem a társadalom képes csak visszaadni.

Mindannyiunknak mást jelenthet a boldogság

Mindannyiunknak mást jelenthet a boldogság A boldogságot mindenkinek magának kell megtalálnia. Ez a fogalom igen sokrétű, mert mindenkinek mást jelenthet a boldogság. Van, akinek a család jelenti a felülmúlhatatlan örömet, másoknak jelenleg egy párkapcsolat, míg vannak, akik a szakmájukban is örömet lelnek. Életünk célja az, hogy megtaláljuk magunknak a boldogságot. Úgy tartja a mondás, ha szeretjük azt, amit csinálunk, akkor igazából soha többé nem kell dolgoznunk.

Campus Fesztivál Hőségriadó és Tankcsapda

Campus Fesztivál Hőségriadó és Tankcsapda A debreceni Campus Fesztivál az ÁNTSZ hőségriasztására vonatkozó figyelmeztetést rendkívül komolyan veszi ezért felhívja a fesztiválra érkezőknek a figyelmét, hogy a fesztiválon megnöveli a vízvételi lehetőségi pontok számát.

Tíz éves a Campus Fesztivál - Jön a Prodigy

Tíz éves a Campus Fesztivál - Jön a Prodigy Idén 10 éves a Campus Fesztivál, július 19-től 23-ig az ünnephez méltó program, izgalmas és sokszínű kínálat fogadja majd a közönséget, és számos világsztár várható, jelentették be a szervezők.

Projektzárón a Mustárházasok

A napokban zárult le a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda, a debreceni Köz-Pont Ifjúsági Egyesület, a békéscsabai Patent Ifjúsági Szervezet és a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület fiataljainak közös projektje. Utolsó állomása a programnak Debrecen volt január 27-28-án.
 

Jól halad a szociális tűzifaprogram Észak-kelet-Magyarországon

Jól halad a téli szociális tűzifaprogram a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. 180 település jelezte, hogy társaságunktól vásárol tűzifát a Belügyminisztérium által meghirdetett programban. Előreláthatóan csaknem 25.800 köbméter tűzifát értékesítünk, több mint 477 millió forint értékben.

Sportos Mustárház

A Mustárházat működtető KÉK Egyesület és a Közösségi Face-ek irodát működtető Köz-Pont Ifjúsági Egyesület immár hagyományosan, harmadik alkalommal tartotta meg 2 napos sportnapját, ezúttal Nyíregyházán.
 

Vágányzári menetrend a Debrecen-Mátészalka vonalon 2016. szeptember 5-tõl 8-ig

2016. szeptember 05/06-tól szeptember 07/08-ig éjszakánként a Hajdúsámson - Mátészalka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt egyes vonatok menetrendje módosul.

Változik egy vonat menetrendje Nyíregyháza és Debrecen között 2016. március 21-tõl 24-ig

2016. március 21/22-tõl 2016. március 24/25-ig éjszakánként Mezõzombor - Nyíregyháza állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt egyes vonatok menetrendje módosul.

Könnyűzenei szentmise és Lemezbemutató koncert

Könnyűzenei szentmise és Lemezbemutató koncert A Képmás zenekar Nyíregyháza után Debrecenben, február 27-én, a Megtestesülés Római Katolikus Templomában mutatta be rendhagyó lemezbemutató koncertjét. A tíz éves együttes a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye emblematikus csapata, akiket nemrégiben az egyházmegye immár nyugalmazott főpásztora Bosák Nándor Pro Communitate díjban részesített az egyházmegye gyermek és ifjúságpasztoráció területén végzett szolgálatáért.

Ilyen ez - Kezdetét vette a Képmás zenekar őszi turnéja

A Képmás zenekar a  Nyíregyháza egyik emblematikus csapata.  Három állandó tagját, Bolega Lászlót, Kardos Györgyöt és Halhóber Gábort többek  az elmúlt egy év munkásságáról,  valamint az ősszel folytatódó Ilyen ez című turnéról kérdeztük.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Debrecen csatornájára