jótékonyság

A nyíregyházi LEGO gyárban speciális védőszemüvegeket gyártanak az egészségügyi dolgozók számára

A koronavírus-járvány elleni küzdelemben az egészségügyi dolgozóknak nagy szüksége van védőeszközökre, hogy miközben másokon segítenek, ők maguk védettek legyenek a fertőzésveszéllyel szemben. A LEGO Csoport őket támogatja most aktívan azzal, hogy a magyarországi gyárában is speciális védőszemüvegek gyártásába kezdett. A legyártott eszközöket az országos egészségügyi hatóságok rendelkezésére bocsátják, igény esetén pedig az egyes intézményekhez is eljuttatják.

Adomány az új-koronavírus diagnosztikához Nyíregyházán

Világviszonylatban is jelentős laboratóriumi innovációt reprezentáló műszerek érkeztek a Bige Holding Csoport támogatásával a nyíregyházi kórházba a legsúlyosabb, kórházi ellátást igénylő betegek új-koronavírus diagnosztikájához.

Folyamatosan érkeznek az adományok és a felajánlások

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az intézményi gyermekétkeztetésre jogosultak számára a tantermen kívüli, digitális munkarend és az óvodai, bölcsődei rendkívüli szünet időszakában osztópontokon biztosítja az étkezést.

 

Arcvédő pajzsok adományozása

Április 17-én Zsukk László, a Color Pack Zrt. vezérigazgatója személyesen adta át Dr. Kovács Ferenc polgármesternek és Csikós Péternek az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgatójának annak az adomány arcvédő pajzsnak az első szállítmányát, amelyet a cég az egészségügyi alapellátás és az az önkormányzati szociális ellátórendszer dolgozói részére ajánlott fel.

 

A LEGO Csoport és a LEGO Alapítvány a koronavírus járvány által érintett gyerekeket és családokat támogat

Sok családnak kell az otthonában maradnia, és több milliónyian kénytelenek munkahelyi, élelmezési vagy egészségügyi bizonytalansággal szembenézni, ezért a LEGO Alapítvány és a LEGO Csoport közös erővel azon dolgozik, hogy ezekben a példátlanul nehéz időkben segítse a kritikus helyzetben élő gyerekeket.

Okos eszköz adománygyűjtés

A Human-Net Alapítvány okos eszköz adománygyűjtési kezdeményezésének célja, hogy azok a gyerekek, akinek nincsen megfelelő eszközük az otthoni digitális tanuláshoz, Nyíregyháza és vonzáskörzetében laknak, és nyíregyházi oktatási intézmény tanulói, kaphassanak tárgyi segítséget.

Nyíregyházán is megvásárolhatóak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kézműves termékei

Üzleteiben már karácsony előtt megkezdi a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszereinek forgalmazását a Spar. A hibiszkusz tea, a különleges és hagyományos ízesítésű szószok vagy lekvárok értékesítése a jótékonysági szervezet pátyi és gyulaji műhelyeiben dolgozó sérült, illetve szociálisan rászoruló munkavállalóknak jelent megélhetést.

Állatok karácsonya a nyíregyházi menhelyen

Idén is rengeteg árva kutyus és cicus tölti az ünnepeket Állatotthonunkban. Idén december 15-én rendezik meg az Állatok karácsonyát. A menhelyen felállított Karácsonyfa alá szívesen fogadnak bármilyen felajánlást.

Idén is több ezer rászoruló gyermeken segíthetnek a MosolyManók

A PontVelem Okos Program a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve idén karácsonykor is nagyszabású jótékonysági akciót szervez az általános iskolákban az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkársága és a GLS Hungary csomaglogisztikai szolgáltató támogatásával. Tavaly közel kétszáz iskolából több mint 8 ezer diák készített össze ajándékcsomagot rászoruló társainak. A jótékonysági gyűjtés médiatámogatója az Origo.

A vihar sújtotta szabolcsi falvakon 67 millió forinttal segít a Vöröskereszt

A június végi heves esőzések 7200 károsultján segít a Magyar Vöröskereszt, amelyhez anyagi és szakmai támogatást kap a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC). Hazánk legnagyobb humanitárius szervezet a 67,3 millió forint összegű segélynek köszönhetően 2400 család számára biztosít tartós élelmiszer- és tisztítószer-csomagot, valamint építőanyagokat.

A Máltai Szeretetszolgálat a szabolcsi vihar után sérült házakban élő családoknak gyűjt

Adománygyűjtést hirdet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a pusztító szabolcsi vihar után sérült házakban élő családok és idős emberek megsegítésére. Június végén nyolcvan Kelet-magyarországi településen ötezer épületben okozott súlyos károkat a vihar. A 1350-es adományvonal hívásával 250 forinttal bárki hozzájárulhat a legelesettebb családok otthonainak helyreállításához, a www.adomanyozz.hu oldalon pedig online adományokat fogad a karitatív szervezet.

Sorsfordító adományok - 700 menhelyi kutya élete változott meg

A magyarországi menhelyek működését hónapról hónapra a működéshez szükséges bizonytalanság jellemzi. Nagyobb beruházásról, fejlesztésről, csak álmodoznak. A 2018 nyarán elindult Kutyaszemmel program erre a problémára válaszolva a menhelyi kutyák és a menhelyek helyzetének javítását tűzte ki célul.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsősegélypont létrehozását is támogatja a Tesco

Az ötödször meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” program győztes projektjeiről a Tesco vásárlói döntöttek, akik a vásárlások után kapott zsetonnal szavazhattak a legszimpatikusabb kezdeményezésekre. Az áruházlánc vásárlói országszerte összesen 2 és fél millió zsetont dobtak be a résztvevő szervezetek projektjei mellé, a legtöbb szavazatot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyírkátai Együtt Segítsünk Egymáson Megyei Egyesület gyűjtötte: rájuk összesen 10 693 bedobott zsetonnal voksoltak a vásárlók a szavazási időszak alatt.

Spuri Nyíregyháza I. Jótékonysági futás

A Bátor Tábor krónikus és daganatos beteg gyerekeknek és családtagjaiknak szervez ingyenes élményterápiás táborokat. Évente közel ezer táborozónak nyújtanak gyógyító élményeket, amihez futásunkkal mi is szeretnénk hozzájárulni.

Oldalak

Feliratkozás RSS - jótékonyság csatornájára