Nyírerdő Zrt

Újabb nyírségi közmunkaprogram – a NYÍRERDŐ közreműködésével

Újabb nyírségi közmunkaprogram – a NYÍRERDŐ közreműködésével Több mint száz közmunkás dolgozik november végéig az M3 autópálya új épülő szakaszán. A most indított, 80 millió forint költségű program célja a Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti sztráda, mintegy 45 kilométeres nyomvonalán a fával és bozóttal benőtt régészeti lelőhelyek megtisztítása lesz – jelentették be szerdán Baktalórántházán.

Közel négyszázan futottak Pünkösdkor Baktalórántházán

Közel négyszázan futottak Pünkösdkor Baktalórántházán A NYÍRERDŐ Zrt. Baktalórántházi Erdészete és a Nyárády Mihály Általános Iskola Nyírkércsi Tagintézménye már negyedik alkalommal rendezte meg a Pünkösdnapi erdei futóversenyt, amelynek tömegsport-jellegén túl nem titkolt célja, hogy a fiatalokat ráébressze a környezettudatos magatartás fontosságára.

Válságban humánpolitikai területen „ruház be” a NYÍRERDŐ

Válságban humánpolitikai területen „ruház be” a NYÍRERDŐ  Hat évvel ezelőtt, hagyományteremtő szándékkal indította útjára a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a „Fiatal diplomások találkozója” elnevezésű rendezvénysorozatot. Az azóta rendszeresen megrendezett összejövetel célja a kezdetektől ugyanaz: a 35 év alatti diplomás szakemberek közötti tapasztalatcsere.

Pünkösdnapi Nyírerdő Futás

Pünkösdnapi Nyírerdő Futás Május 30. -án szombaton rendezi meg a Nyírerdő Zrt, a Pünkösdnapi Nyírerdő Futást.

Az „ Akác A Nyírség aranya „ szakmai konferencia és terepi bemutató

Az „ Akác A Nyírség aranya „ szakmai konferencia és terepi bemutató A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. három dologról ismert: az akác- és dámgazdálkodásról, valamint a nyírfajd-visszatelepítési programról – mondta az „Akác a Nyírség aranya” szakmai konferencia megnyitóján Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója.

Több mint félezer közmunkás a NYÍRERDŐ-nél

Több mint félezer közmunkás a NYÍRERDŐ-nél Az elmúlt héten indította el a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. újabb közmunkaprogramját, amelyben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében 560 állástalan jut munkához a következő hét hónapban.

Közel 300 milliós NYÍRERDŐ-fejlesztés és új munkahelyek Ófehértón

Közel 300 milliós NYÍRERDŐ-fejlesztés és új munkahelyek Ófehértón

Szembemegy a hazai faiparban jelenleg tapasztalható irányzattal a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., ugyanis amíg a válsághelyzetben levő területen szinte mindenki a létszámleépítésben látja a kiutat, addig társaságunk munkahelyeket teremt. 

Önkormányzati közfoglalkoztatottak állami erdőkben?

Önkormányzati közfoglalkoztatottak állami erdőkben 2,5 milliárd forintos költségvetéssel, több mint 3000 embert foglalkoztatnak országszerte a hamarosan induló állami erdőművelési közmunkaprogramokban.

Újabb számítógép-adomány a Nyírerdőtől

 Számítógépekkel segíti a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a tiszadobi és a tiszalöki cigány kisebbségi önkormányzatot, valamint a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületét. Számítógépekkel segíti a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a tiszadobi és a tiszalöki cigány kisebbségi önkormányzatot, valamint a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületét.

Óvodások a nyíregyházi erdőben

A Ligeti óvoda tagintézményének 31 növendéke egy-egy tölgyfacsemete ültetésével vette ki a részét a Nyíregyházi Parkerdőben zajló erdőfelújítási munkákból. A Ligeti óvoda tagintézményének 31 növendéke egy-egy tölgyfacsemete ültetésével vette ki a részét a Nyíregyházi Parkerdőben zajló erdőfelújítási munkákból.

NYÍRERDŐ trófeák a Nemzetközi Fegyver, Horgászat, Vadászat kiállításon

NYÍRERDŐ trófeák a Nemzetközi Fegyver, Horgászat, Vadászat kiállításon11 ország, 220 kiállítója vett részt az idei, immár 16. FeHoVa-n, vagyis a Nemzetközi Fegyver, Horgászat, Vadászat elnevezésű szakkiállításon, a Budapesti Vásárközpontban.

 

Eredményes tűzifa-vadászat Ópályiban

Eredményes tűzifa-vadászat Ópályiban Eredményes volt az a közös akció, amelyet szerdán rendezett Ópályi térségében a Mátészalkai Rendőrkapitányság és a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. A megszokottól eltérően most nem az utak mentén és az erdőkben ellenőriztük a faanyagot szállító autókat, hanem a falu portáin tárolt tüzelő eredetét vizsgáltuk – mondta Debreczeni Ferenc, a NYÍRERDŐ Zrt. igazgatási osztályvezetője

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyírerdő Zrt csatornájára