Tiszavasvári
Kemencében sült a szentmihályi újkenyér
Mozgalmas programmal várta a kultúra és gasztronómia szerelmeseit államalapításunk ünnepén a Vasvári Pál Múzeum Tiszavasváriban. Kora délutántól késő estig a népi hagyományok és legszentebb eledelünk, a kenyér elkészítésének folyamatát elevenítették fel a szervezők.
Szentmihályi Kenyérünnep Tiszavasváriban
Mozgalmas programmal várja a kultúra és gasztronómia szerelmeseit az augusztus 20-21-én a Vasvári Pál Múzeum Tiszavasváriban. A hosszú hétvége első napi programja 20- án pénteken avatóünnepséggel kezdődik. Ekkor adják át látogatóknak a megújult - 18. század végén épült, korábban református parókiaként funkcionáló épület kertjét és a hozzá tartozó Sőrés Sétányt.
Nokedli ezúttal zöldségtolvajt fogott Tiszadadán
Keddre virradóan ismeretlen tettesek másztak be egy tiszadadai ház kertjébe, ahonnan burgonyát, paprikát, hagymát szedtek fel. A lopással okozott kár kb. tízezer forint. A bejelentést követően a Tiszavasvári Rendőrkapitányság kezdett adatgyűjtést.
Állatvédelmi Nap Tiszavasváriban
Az állatvédelmi napot a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával megvalósuló „Hatékony állatvédelem a gyakorlatban…” című program keretében szervezi az Állatbarát Alapítvány, Tiszavasváriban a Civil Házban. A július 22-én látható tablókiállításon megjelennek az állatvédelem legfontosabb kérdései és az Állatbarát Alapítvány tevékenységének fontosabb mozzanatai.
„Ma még egy magyart megölök” - kiabálta egy férfi Tiszalökön
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság garázdaság szabálysértése miatt vett szerdán őrizetbe egy 45 éves férfit, aki egy tiszalöki kocsma előtt, majd bent is bottal hadonászva üvöltözte: „Ma még egy magyart megölök”.
Erotika és Tűzugrás a Múzeumok Éjszakáján
A Nyíri Mezőség települései számára a 2010-es év egyik legjelentősebb szabadtéri kulturális és gasztronómiai eseménye a IV. Múzeumok Éjszakája - Ízek Kavalkádja Gasztronómiai Fesztivál, amit június 19-én a Vasvári Pál Múzeumban és a Szentmihály téren rendeznek meg Tiszavasváriban.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kapitányságvezetők júniusi fogadóórái
A kisvárdai, záhonyi, vásárosnaményi, tiszavasvári, fehérgyarmati, mátészalkai, nyírbátori és a nyíregyázi rendőrkapitányság fogadóórái 2010 június hónapban.
Borvacsora a Vasvári Pál Múzeumban
A Vasvári Pál Múzeum különleges programmal várja látogatóit 2010. május 29-én, szombaton 19 órakor. Ezen az estén kerül megrendezésre az Etyek-Budai borvidék borválogatásból a Múzeumi borvacsora ahol a Borvidék borait kóstolhatják meg az érdeklődők egy finom vacsora mellett. A vacsora előtt és után lehetőség van a múzeum megtekintésére tárlatvezetéssel. Az est hangulatát kellemes bárzongora est teszi teljessé.
Kabay János Emlékhetet tartottak Tiszavasváriban
A helyi Vasvári Pál Múzeum szervezésében Kabay Jánosra a település szülöttjére emlékezett Tiszavasvári. Kabay János 1896. december 27-én született a Szabolcs megyei Büdszentmihály (ma Tiszavasvári) községben.
Bringás teljesítménytúra Nyíregyházáról Tiszafüredre a Tavaszi Kerékpáros Fesztiválra
2010. április 24.-én szombaton egy igazi csemegével várja a nyíregyházi és a környékbeli túrázni vágyó kerékpárosokat a Zöld Kerék Alapítvány. Egy kerékpáros teljesítménytúra, melynek végállomása a Tisza-tó Bike Fest helyszíne, Tiszafüred.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »
Híreink
|
|
|
|
















Augusztus 17-21 között rendezik meg Gávavencsellőn a Szent István Napokat. A programok közt lesznek koncertek,
Augusztus 20-án, Szent István nap alkalmából ünnepséget rendeznek Nagykállóban, 16,00 órától a Szabadság kertben (a főtéren). A programok közt lesznek ügyességi vetélkedők, kézműves foglalkozások és szabadtéri sakkverseny is.
LEADER RENDEZVÉNY - Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2010.augusztus 20 – án Nagyhalász városában Kecskéshegyen megrendezésre kerülő IV. Hagyományőrző Rétközi Lófogatolású szántóversenyre.
Július 14-től július 24-ig Mini VIDOR Fesztivál lesz Nyíregyházán, a Kossuth téren ugyanis minden este 20 órától 22 óráig különféle nyíregyházi művészek adnak majd műsort.
Idén A Vörös Postakocsi folyóirat is képviselteti magát a tizennyolcadik Szárnyas Sárkány Hete fesztiválon, Nyírbátorban. Július 9-én este 22.30-tól mutatják be 2010 / Nyár című lapszámukat a Kulturális Központ Teaházában, a Debreceni Disputa folyóirattal közösen beszélgetve Közéletiség az irodalomban címmel.
Idén már 18. alkalommal rendezik meg Nyírbátorban a Szárnyas Sárkány Hetét, július 9-10 között. A Nemzetközi Utcaszínházi Fesztiválon lesz commedia dell’arte(rögtönzött színjáték), utcaszínház, vásári komédiák, gyerkőcprogramok, cirkusz mesék és zenék vég nélkül.
Petrusák János, filmje Őry László és Kulimár János közreműködésével Buzánszky Jenőről, Grosics Gyuláról, az Aranycsapatról és a Sport és Kulturális Szalon által rendezett Jótékonysági Estről.
Hosszú évekre visszatekintő hagyománya van az ország legkeletibb megyéjében az akácvirágzáshoz kapcsolódó szakmai találkozóknak. Ezen a vidéken nagy becsben tartják az akácot, az itteni erdőségek fele ebből a fafajból kerül ki.
Az uniós közös agrárpolitika bármilyen megváltoztatásának egyszerűbb, átláthatóbb szabályokon kell alapulnia - áll a plenáris ülés által elfogadott jelentésben.
Kétéves nyomozást követően száztíz gyanúsítottal szemben csalás és magánokirat-hamisítás miatt élt vádemelési javaslattal az ügyészség felé a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya.
Az idei Nemzetközi Járókelő Találkozón ismét fesztiválhangulatban tölthetünk el egy hétvégét a Nyíregyházához közeli Kabaláson. A szervezők koncertekkel, csocsóbajnoksággal és sátorozási lehetőséggel várják az érdeklődőket.
A Zsindelyes Pálinkafőzde idén is megrendezi Érpatakon a Zsindelyes Fesztivált, ami immár a negyedik a sorban. Így Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Zsindelyes tanyán most is a pálinka és a népi gasztronómia jegyében fog telni szeptember első szombatja.
Második alakommal kerül megrendezésre a Határmenti Művészeti Találkozó, augusztus 12-14 között Nyíregyházán a Bujtosi Városligetben. A rendezvényen fellép többen közt a Szepsi Művészeti Iskola, a Nyírtelki Asszonykórus, a Mandala Dalszínház és a Beregszász Dixieland Band.
Hat


