középkori temlomok útjaMég 2009-ben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács együttműködésében, „Középkori templomok útja” címen született meg az a tematikus útvonal, amely egy, a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel szeretné mélyrehatóan megismertetni az érdeklődőket. 

Helyi hírek

Pályakarbantartás miatt módosul a menetrend a nyíregyházi vonalon

2013. március 11-tõl 2013. április 01-ig Szajol- Püspökladány állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt bizonyos vonatok menetrendje módosul.

Márciusi havazás: A megye egész területéről fogadja Nyíregyháza az áram nélkül maradt családokat

Dr. Kovács Ferenc ma reggel személyesen kereste fel azokat a családokat, akik a tegnapi nap folyamán megnyitott szálláshelyeken töltötték az éjszakát. A tapasztalatok szerint Nyíregyházáról és vonzáskörzetéből is igénybe vették a felajánlott segítséget.

Közeleg az adóbefizetési határidő Nyíregyházán

A Polgármesteri Hivatal Adóosztályának tájékoztatása szerint rövidesen olyan, az adózás szempontjából fontos határidő érkezik el, amely mind az Adózók, mind az önkormányzati adóhatóság számára meghatározó.

Facsemeték érkeztek a NYÍRVV-hez

200 db gömbjuhar facsemetét kapott Nyíregyháza az E.ON-tól. A 2 millió forint értékű csemetéket a nagyfeszültségű villamosvezetékek alá kívánják ültetni, melyekkel kiváltják az elöregedett, sokszor csonkolt és balesetveszélyes fajtákat. 

A „Legenda újjászületik”, avagy Terus és Kálmány ismét a képernyőn

2002-ben, egy szilveszteri forgatás közben született meg a Nyíregyházi Televízió mindezidáig legsikeresebb szappanoperája, a Terus és Kálmány. A szórakoztató epizódokban egy háromtagú, tipikus tirpák család tűnt fel, akik semmi másra nem áhítoztak, mint amire a legtöbb ember: sikeresnek, gazdagnak és elismertnek lenni.

Amerikai delegáció érkezett a DE Egészségügyi Karára

Delegáció érkezett hétfőn a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karára az Egyesült Államokból, Kentuckyból, a Louisville-i Egyetem képviseletében, Prof. Dr. Thomas R. Lawson vezetésével. 

Felújítják a Petőfi teret Nyíregyházán

 

Felújítja a Petőfi teret a NYÍRVV Nonprofit Kft. A munkálatok első ütemében megmetszették a cserjéket és összetakarították a lehullott lombot, és az eldobált szemetet. 
 

Közel 300 új munkahely a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulatnál

 

A Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat 2013. 03. 01-én kezdte meg a foglalkoztatást az Országos Közfoglalkoztatási Program keretében. A Társulat a működési területén ( Nyírségben)  297 fő 4 hónapos időtartamban történő foglalkoztatására nyert pályázatot, területi vízgazdálkodási feladatok ellátására.
 

Folytatódik a lomtalanítás Nyíregyháza környékén

 

Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft., valamint a Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft. által szervezett lomtalanítás ezen a hétvégén is folytatódik. A lakosok a lomtalanításra kijelölt szombati nap folyamán, a saját hulladékgyűjtő edényeik helyére helyezhetik ki a lomot.
 

Debrecen-Tiszalök között változik a menetrend

2013. március 02-tõl 2013. március 10-ig Törökszentmiklós állomás felújítási munkái miatt bizonyos vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Tartalom átvétel

Facebook Share