Ibrány

Szabolcsban is elrajtolt a Mi vagyunk Európa! programsorozat

Öt iskolából 13 csapat, összesen 66 diák versenyzett az ibrányi járásból a Mi vagyunk Európa! programsorozat első szabolcsi állomásán. A Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére kiterjedő vetélkedősorozat első szabolcsi elődöntőjét április 26-án rendezték meg Ibrányban.

A Szent Korona hiteles másolata Ibrányba érkezik

 

2012. augusztus 19-én, vasárnap Ibrányba érkezik a Szent Korona hiteles másolata.Dr. Vinnai Győző Kormánymegbízott úr fogadja a Szent Koronát és köszöntőt mond az ünnep tiszteletére.
 

Halálos baleset - rendőrök védték a gázoló buszsofőrt a feldühödött tömegtől

Halálos baleset - rendőrök védték a gázoló buszsofőrt a feldühödött tömegtől December 8-án 18 óra 40 perc körüli időben a menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz Ibrányban, a Kossuth utcán vele azonos irányban haladó gyalogost gázolt. Az 59 éves helybeli férfi életét vesztette.

Baltával követelte tartozását egy buji férfi

Baltával követelte tartozását egy buji férfi Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás és magánlaksértés megalapozott gyanújával vett őrizetbe egy 44 éves buji férfit hétfőn az Ibrányi Rendőrőrs. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 23-án este a kaput berúgva bement egy utcabeli férfi házába, és baltával a kezében kétezer forintot követelt egy korábbi munkavégzés miatt.

Nyolc napon túl gyógyuló nyaklánc Buj

Nyolc napon túl gyógyuló nyaklánc Buj Vasláncot lakatolt felesége nyakába, egy másik lánccal pedig megverte az asszonyt a megalapozott gyanú szerint egy buji férfi pénteken reggel. A súlyosan sérült nőt kórházba szállították, a 37 éves férfit az Ibrányi Rendőrőrsre állították elő.

Résen volt az ibrányi mezőőr

Résen volt az ibrányi mezőőr A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Ibrányi Rendőrőrse lopás miatt indított nyomozást négy 22-28-41 éves paszabi férfi ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 30-án délután, egy Paszab község külterületén található mezőgazdasági területről, megkíséreltek eltulajdonítani mintegy 60 kilogramm lucernát.

Ibrányi Rock Marathon 2010

 Június 19-én szombaton 20:00-kor rendezik meg az Ibrányi Rock Marathont a Silver Caféban, melyen fellép a Toxin, a Crossroads, a Falka, a Prometheus és a Hideosity. A koncertek ingyenek.

A Nyírvidéki Kisvasút nem közlekedik többé

A Nyírvidéki Kisvasút nem közleketik többéDecember 12-én, szombaton valószínűleg végleg megszűnt a 104 éves Nyírvidéki Kisvasút. A szomorú eseményen érdeklődők, vasútbarátok, és vasúti dolgozók kísérték utolsó útján. A Nyírport.hu szerkesztősége ezzel az összeállítással búcsúzik a kisvasúttól.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Ibrány csatornájára