Képmás zenekar

Húsvét a Képmás Zenekarral : "Utolsó Eukarisztia"

A Húsvéti Ünnep kapcsán a nyíregyházi KÉPMÁS Zenekar egyik vallási indíttatású saját szerzeményével örvendeztette meg szerkesztőségünket, melyet szeretnénk megosztani kedves olvasóinkkal is!

 

A Képmár zenekar turnézáró nagykoncertje

A Képmás zenekar ismét sikeres két esztendőt tudhat a háta mögött, aminek lezárásaként a csapat egy újabb nagyszabású bemutatóval készül meglepni a közönséget. 

Görkapocs fesztivál Nyíregyházán

 Az idén 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye jubileumi programjaként 2012. augusztus 17-én délután Görkapocs néven görögkatolikus fesztivált rendez Nyíregyházán.

Képmás zenekar: Ismerj meg újra - Hallgasd meg te is!

 A Képmás zenekar várhatóan ősszel megjelenő első nagylemezének bemutató darabja, már elérhető a YouTubeon. Az Ismerj meg újra című dal zenéjét, Bolega László és Kostyál András szerezte, a dalszöveget, pedig Tamaskovics „Bobek” Róbert jegyzi. 

Velünk Vagy Tamás - Cseh Tamás emlékkoncert

2011. március 23-án, szerdán 16:30-kor, nyíregyházán a Móricz Zsigmond Könyvtár kamara termében a Vannai László-Tóth Attila duó, Cseh Tamás dalaiból és kortárs szerzők (Presser Gábor-Sztevanovity Dusán, Savanya István- Vannai László, Szoboszlai Veronika, Bolega László- Tamaskovics Róbert) műveiből összeállított koncertjét mutatja be Velünk Vagy Tamás címmel.

Különkiadás: új lemezzel készül a Képmás zenekar

Különkiadás - a Képmás zenekar új lemezeA Képmás zenekar, nemrégiben Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban zárta le, a két évadot megélt, 30 helyszínen bemutatott Akusztikus turné koncertsorozatát. 

Képmás zenekar - Antoaine megválaszol egy ismeretlen kérdést

http://www.nyirport.hu/sites/default/files/upload/_Cikkek/2010/2010_11/Galeria/KepmasKoncert_kicsi.jpg Nagy sikerű koncerttel zárta a Képmás zenekar a 2009-2010 es Akusztikus Turné  koncertsorozatát november 13-án Nyíregyházán. A kétfelvonásos évadzáró rendezvényen elhangzott az a dal is amellyel az együttes a nemrég elhunyt Cseh Tamásnak állított emléket.

A Képmás zenekar Évadzáró koncertje

A Képmás zenekar Évadzáró koncertje Nyíregyházán2010. október 25-én a nyíregyházi Képmás zenekar két alapítója és vezetője, Kardos György és Bolega László sajtótájékoztatót tartott a Nyíregyházi Római Katolikus Plébánia dísztermében. A sajtótájékoztató témája a 2009-2010-es közel 30 helyszínes Akusztikus turné és annak lezárásaként megrendezésre kerülő két felvonásos Évadzáró koncert volt.

Nagykállói Napok 2010

Nagykállói Napok 2010-ben immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Nagykállói Napokat, szeptember 23-26 között. A négynapos rendezvényen fellép többek közt a Bürkös zenekar, a Holdviola, a Képmás zenekar, és a Zanzibár is. Ezen kívül természetesen egész napos programokkal várják az érdeklődőket; lesz szüreti felvonulás, történelmi akadályverseny, fotószínház és persze tűzijáték is.

Tokaji Borok Fesztiválja - Újra a bor kap főszerepet Tokajban

Tokaji Borok Fesztiválja - Újra a bor kap főszerepet Tokajban Kiváló fehér borokkal és színes kulturális kavalkáddal várják a vendégeket a Tokaji Borok Fesztiválján május utolsó hétvégéjén. Az év első nagyrendezvényén idén is ellepik a pincészetek a város főterét és sétálóutcáját, hogy hűs nedűt kínáljanak a három nap alatt megszomjazó vendégeknek.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Képmás zenekar csatornájára