Nagyhalász

Kiterjedt ár- és belvízvédekezés megyénkben

Kiterjedt ár- és belvízvédekezés megyénkbenA Felső-Tisza vízgyűjtőjére az elmúlt napokban rendkívüli mennyiségű csapadék érkezett. Négy nap alatt Kárpátalján átlagosan 116 mm eső esett, de lokálisan ennél is több, például Királymezőn 234 mm-t mértek, mely érték két és félhavi csapadékösszegnek felel meg. Ugyanezen idő alatt hazai területen és Erdélyben átlag 23 mm csapadék hullott.

Rács mögé akart kerülni- teljesült a kívánsága

Rács mögé akart kerülni- teljesült a kívánsága Szombaton este egy nagyhalászi férfi azzal telefonált a rendőrségre, hogy zárják börtönbe, különben megöli feleségét. A járőrök a háza előtt igazoltatták a 30 éves férfit, aki ekkor is fenyegette a nőt, majd az őt csitító testvérére is ráemelte kezét, végül a rendőrök fékezték meg.

IV. Hagyományőrző Rétközi Lófogatolású szántóverseny Nagyhalászon

LEADER RENDEZVÉNY - Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2010.augusztus 20 – án Nagyhalász városában Kecskéshegyen megrendezésre kerülő IV. Hagyományőrző Rétközi Lófogatolású szántóversenyre.

Nagyhalász - Hurkot vetett az alvó szomszéd nyakába

Nagyhalász - Hurkot vetett az alvó szomszéd nyakába Egy 78 éves nagyhalászi férfit álmában, lakásán támadott meg valaki még február 18-án éjszaka, a rendőrséget azonban csak másnap értesítették. A tettes hurkolt kötelet vetett az alvó bácsi nyakába és fojtogatni kezdte, közben ingzsebéből megpróbálta elvenni pénzét.

Szilveszter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szilveszter Szabolcsban Összegyűjtöttük olvasóink számára Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legérdekesebb szilveszteri programjait, rendezvényeit. 

A Nyírvidéki Kisvasút nem közlekedik többé

A Nyírvidéki Kisvasút nem közleketik többéDecember 12-én, szombaton valószínűleg végleg megszűnt a 104 éves Nyírvidéki Kisvasút. A szomorú eseményen érdeklődők, vasútbarátok, és vasúti dolgozók kísérték utolsó útján. A Nyírport.hu szerkesztősége ezzel az összeállítással búcsúzik a kisvasúttól.

Elhúzták a nótánkat!

Zöld Kerék Alapítvány, a LÁNC-Szem Egyesület, valamint a Tiszateleki Vadvirág Egyesület közösen szervezett. A sűrűn szemerkélő eső ellenére 23-an pattantunk bringára a hétvégi kerékpártúrán, amit a Zöld Kerék Alapítvány, a LÁNC-Szem Egyesület, valamint a Tiszateleki Vadvirág Egyesület közösen szervezett.  (2009. október 11-én  vasárnap.

Tartalom átvétel

Facebook Share