Nyíregyháza-bokortanyák

A Zöld Kerék Alapítvány megnyitja a bringaszezont

Kihasználjuk a hosszú hétvégét március 12-én indítjuk a bringás szezont. Mivel a lábak és további testrészek még nem kellően edzettek, ezért rövid túrát tervezünk. Mindenképp érdekes helyszíneket a Nyíregyháza környékén lévő bokortanyákat választottunk úti célul - tájékoztatott a Zöld Kerék Alapítvány.

A nyíregyházi könyvtár eredményes 2018-as évet zárt

2018-ban közel 190.000-en látogattak el a megyei könyvtár központi és fiókkönyvtáraiba és vették igénybe a könyvtár megannyi szolgáltatásait (internetezés, folyóiratolvasás, helyben olvasás, tanulás, kutatás, születésnapi újság, kötészet, stb.) Ez 28%-os emelkedést jelent a három évvel korábbi adatokhoz képest. A látogatások során több mint 310 ezer dokumentumot használtak a látogatók.

 

Kincskeresés a bokortanyákon – fedezzük fel közösen a védett ritkaságokat!

A Nyíregyháza környéki bokortanyák vidéke számos ritka, védett növénynek és állatnak nyújt menedéket. Ezeknek a természeti kincseknek a felkutatásához kéri az E-misszió Egyesület mindazok segítségét, akik nyitott szemmel és füllel járnak a bokortanyás térségben.

Tavaszi madárköszöntő a bokortanyákon

Az E-misszió Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár egy bokortanyasi madárgyűrűzésre és odúkészítére, természet- és tanyanézéssel egybekötve.

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza-bokortanyák csatornájára