vállalkozás

75 éves lett a JCB – ezúton is boldog születésnapot kívánunk!

Nemrégiben volt a 75. évfordulója annak, hogy a JCB alapítása megtörtént. Már csak tiszteletből is úgy éreztük, hogy illő volna külön bejegyzés keretei között tisztelegnünk a jeles évforduló kapcsán. Annál is inkább, mivel a JCB idén durrantott egy nagyot és legyártotta a 750 ezredik gépét.

Hogyan fordítsa gaming hobbiját kisvállalkozássá?

Manapság egyre több videojátékos találja meg a módját, hogy bevételre tegyen szert hobbijával. Akár egy magyar online kaszinóban játszik, akár egy virtuális világot fedez épp fel, mindenben rejlik üzleti lehetőség.

Jól alkalmazkodtak a pandémiás helyzethez a szabolcsi kisvállalkozók

Rugalmasan tudtak igazodni a koronavírus miatt megváltozott működési környezethez a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő kisvállalkozók – derül ki az Erste Bank adataiból. Szeptemberben a mikrovállalkozások számlaforgalma 39 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az Erste kedden három hűséges nyíregyházi ügyfelének köszönte meg a kitartást és a folyamatos munkát, amellyel közösségüket is szolgálják.

Webináriumot szervez vállalkozók részére a Primom

A PRIMOM Alapítvány együttműködve a Széchenyi Programirodával szakmai webináriumot szervez 2020. június 4-én csütörtökön 14.00 órától.

 

Újabb jelentős döntések az agrárium támogatására

Június végéig mentesülnek más gazdasági területekhez hasonlóan a munkáltatók a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól a turizmus és a vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban, így  a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál is - közölte Nagy István agrárminiszter az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatója előtt.

A koronavírus miatt bajba került a vállalkozásod? Ingyenes webinarral segítenek

Senki nem volt felkészülve az utóbbi hetek történéseire: a koronavírus miatti rendelkezések sokak megélhetését sodorták veszélybe a vendéglátóiparban és azon túl is. Mielőtt azonban cégvezetőként pánikszerű leépítésbe kezdenénk, gondoljuk végig higgadtan a lehetőségeinket! Ebben segít a Pallas Communication ingyenes webinarja vállalkozók és cégvezetők számára. A kreatív ügynökség elsőként egy kérdőív kitöltésére invitálja a vezetőket, hogy közösen mérhessék fel a válság hatásait.

Adóügyi információk Nyíregyházán

A járványhelyzetre tekintettel Nyíregyháza Megyei Jogú Város Adóosztálya felhívja a lakosság és a vállalkozások figyelmét, hogy 2020. március 19-től a hivatali ügyfélfogadás határozatlan ideig szünetel. Kérjük, hogy a járvány megszűnéséig adóügyeiket kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül rendezzék, amelyekhez a következő felületeket vehetik igénybe.

 

MASZSZ: Azonnali kormányzati segítséget a munkavállalóknak!

Azonnali segítséget, rendkívüli támogatásokat, a banki tartozások átütemezését vagy azok kedvezményes banki hitelek formájában való megoldását követeli – egyebek között – a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ összeállította azt a többpontos szakmai csomagot, amellyel nemcsak a munkavállalókat lehet megvédeni az anyagi ellehetetlenüléstől, hanem mérsékelni a gyorsan kialakuló gazdálkodási problémákat is. A szövetség szerint családok százezreinek a sorsa nem alku, nem múlhat a munkáltatókkal való helybeni egyeztetésen.

Nyitott lehetőségek a hazai vállalkozások számára

A SIRHA Budapest kihagyhatatalan esemény a régió élelmiszeripari és vendéglátóipari vállalkozói számára, hiszen itt találkozhat a szakmai közönség kétévente a legjobb, legújabb trendekkel, lefedve a gasztronómia minden ágazatát. A fő cél mégis az üzletkötés, melyre egyedülálló lehetőséget biztosít a PRIMOM Alapítvány által ismét megrendezésre kerülő szakmati találkozó, 2020. február 5-én 13.00 órai kezdettel.

Újabb 11 mikrohitel megyei vállalkozásoknak

A PRIMOM Alapítvány, mint a mikrovállalkozások elhivatott támogatója, mikrohitellel segíti a vállalkozásokat, mellyel akár a kezdő vállalkozások is nagy lépést tehetnek előre fejlődésükben.

Nyíregyházi kitüntetettek a 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság küldöttgyűlésén

Megalapításának 125. évfordulóját ünnepelte május 24-i éves küldöttgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A budapesti rendezvényen Közgazdász Nagydíjat vehetett át Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke, Lakatos Tibor, a nyíregyházi VELA-cégcsoport tulajdonosa pedig Közgazdász Díjat kapott.

 

15 milliárd forint a szabolcsi vállalkozóknak

A PRIMOM Alapítvány 1992-től nyújt mikrohitelt a vállalkozások részére. Az 1992-ben indított Mikrohitel Program finanszírozásához a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egyéb munkaprogramjaihoz hasonlóan PHARE-program és magyar kormány biztosított jelentős forrást.

Oldalak

Feliratkozás RSS - vállalkozás csatornájára