Kulimár János - Délután volt
Nyíregyházi H, 2009, szeptember 24 - 12:22
Délután volt
Délután volt s én néztem, ahogy
kövek-szabta kanyarokban a halkuló víz
ezer ágon új utakra indul, s Te ott futsz vele
az ártéri erdők ősfáit kerülgetve.
Zsebkendőnyi tavacskák mélykék ölét
fürkészed, gyönyörből fogant virágok
intenek feléd és szemed felissza a
fák törzséről lecsorgó mézízű szűrt fényt.
Délután volt, ájultan égtél sok-száz fokán
az új szerelemnek, míg én – nyomodban
járva féltelek – s mint létezésem értelmét,
kérdések nélkül néztelek. Izmaid
végsőkig feszültek, a boldogság lázrózsái
arcod apró verejték – cseppjeiben sercegve
haltak el – s én sejtjeimben éreztem
öled remegését. Ezüstös harmóniák
szárnyán suhantál a föld felett, mint
az ember előtti idők titkos üzenete, az
asszonyi testben megbúvó ős-vágyakozás.
Délután volt, az ágakról, mint érett
fürtök, hullottak földre a fénymorzsák,
Te ott álltál magányosan – kiszakadva
időből, valóságból – ott álltál, mint
minden addig átélt ujjongásom, mint
minden meg nem írt versem.
Én néztelek, mert Téged, nézni is jó!
Nem tudom, hogy így volt-e, vagy ez csak
álom csupán. De azt tudom, hogy semmihez
sem hasonlítható az a nyárvégi délután.
Kulimár János
