I. Waldlaufer futó és gyalogló verseny Nyíregyházán

Május 12-én, szombaton 10 órától rendezik meg az I. Waldlaufer futó és gyalogló tömegsportrendezvényt Nyíregyházán.

 

 

 

A megyeszékhelyen tartott hétfői sajtótájékoztatón Vass László főszervező elmondta: a német sportszergyártó cégről elnevezett, egészségvédelmi célokat szolgáló eseményt a 120 ezer lakosú nagyváros északi szélén elterülő Sóstói-erdő tornapályáján rendezik meg.
 
A viadalon két kilométert kell futni, kocogni vagy gyalogolni a résztvevőknek, akik közül mindenki ajándékot kap. A 9-10 óra között nevezők közül az első 150 jelentkező pólót vehet át, míg a többiek a célban kapják meg ajándékaikat. A helyi általános-, közép-, és főiskolák között külön versenyt hirdettek, s a legtöbb indulót kiállító három intézményt jutalmazzák majd.
 
Jászai Menyhért, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s alpolgármestere közölte: a mozgást népszerűsítő rendezvényre minden helyi állami, önkormányzati, egyházi vagy alapítványi fenntartású iskolát meghívtak, s az indulók létszámába nemcsak a diákok, hanem az általuk elhívott, s a távot teljesítő szülők és nagyszülők számát is figyelembe veszik az intézmények közötti versenysorrend megállapításánál.
 
 
 
Az alpolgármester maga is részt vesz a rendezvényen, az előzetesen nevezők 1-es rajtszámát kapta. Több iskola is nevezett már - 50-70 indulóval -, az előzetes jelentkezők között található helyi nyugdíjas klub is, a legidősebb versenyző eddig egy 83 éves nő.
 
Hargitai János, a Waldlaufer cég képviselője a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a tömegsportrendezvényt ezentúl minden évben szeretnék megtartani Nyíregyházán, s reményeik szerint később több tízezer résztvevő lesz majd egy-egy májusi futó, kocogó és gyalogló eseményen a nyírségi nagyvárosban.
 
MTI