II. Nyíregyházi Repülőnap

 Augusztus 4-én, szombaton ismét repülőgépektől lesz hangos a megyeszékhely légtere. A nyíregyházi repülőtér a 10. Motoros Műrepülő világbajnokság fináléjaként immáron második alkalommal lesz otthona a Nyíregyházi Repülőnapnak. 

 

 

 

 

A nap folyamán levegőbe emelkedik a világbajnokság több mint 30 résztvevője, felszáll Bessenyei Péter világ- és Veres Zoltán Európa bajnok, bemutatóznak a Magyar Honvédség gripenei, míg a földön koncertek várják a repülés szerelmeseit.
 
Idén elmarad a kecskeméti repülőnap, így augusztus 4-én ország-világ Nyíregyházára figyel.  Szombaton a kifutópályák mellett a felnőtteket koncertek, sör és pecsenye sátrak, a legkisebbeket gyereksziget várja, s ha túl nagy lenne a meleg, a tűzoltók vízsugárral hűsítik a felhevült nézőket.
 
Délelőtt a vb döntősei kápráztatják el a nézőket akrobatikus mutatványokkal, míg délután ejtőernyős, rendőrségi és katonai bemutatókkal mulathatjuk az időt, de levegőbe emelkednek az igazi Ászok is. A műrepülés két emblematikus figurája Besenyei Péter világ- és Veres Zoltán Európa bajnok pilóta is rajthoz áll az égi versenypályán.
 
A repülőnap különlegessége a Magyar Honvédség két gripene, melyek egy tiszteletkört tesznek Nyíregyháza felett. A repülőnapot a 10. Motoros Műrepülő VB díjátadója zárja 17:00 órai kezdettel.
 
A szervezők több ezer emberre számítanak, így a parkolás az egész nap ingyenes a reptér környékén, a gördülékenyebb közlekedést pedig forgalomirányítók segítik.   
 
 
PROGRAMOK
 
08:00 Kapunyitás
09:45 Műrepülő VB versenyprogram
10:00 Műrepülő VB versenyprogram
10:30 Műrepülő VB versenyprogram
10:45 Műrepülő VB versenyprogram
11:00 Műrepülő VB versenyprogram
11:15 Műrepülő VB versenyprogram
11:30 Műrepülő VB versenyprogram
11:45 Műrepülő VB versenyprogram
12:00 Műrepülő VB versenyprogram
12:15 Helikopteres tűzoltás
12:20 3-as kötelék bemutató - Tréner
13:00 Gripenek
13:30 Kötelékrepülő bemutató - Tréner
13:45 Léggömbvadászat
14:00 Ejtőernyős bemutató
14:05 Old Timer műrepülő bemutató
14:15 Vitorlázó repülő bemutató – vontatógép
14:30 Sárkányrepülő bemutató
14:45 Egyéni műrepülő bemutató – Veres Zoltán
15:00 VB résztvevők műrepülő bemutatója- 5fő
15:15 VB résztvevők műrepülő bemutatója- 5fő
15:30 VB résztvevők műrepülő bemutatója- 5fő
15:45 VB résztvevők műrepülő bemutatója- 5fő
16:00 Egyéni műrepülő bemutató- Bessenyei Péter
16:15 Ejtőernyős és sárkány bemutató
16.30 3-as kötelék bemutató - Tréner
 
Színpad
 
10.00 Műsorveztői tájékoztat
10:15 Mazsorett
10:30 Polgármesteri köszöntő
10:40 Igrice Néptáncegyüttes
11:00 Y2K – Meseerdő Világsz.
11:30 Reflex
11:50 Y2K – Tánccirkusz
12:15 Dj
12:30 12:30 T-Dance Zumba
12:50 technikai beállás Nap Egy.
13:05 Nap együttes
13:30 Kötelék komment. MV.
14:05 DJ.
15:00 Y2K - Party Rock
15:30 DJ.
16:30 Menta Projek 
A műrepülő világbajnokság döntőinek helyszíne
60 akrobatikus produkció
Veres Zoltán és Besenyei Péter légiparádéja
Grippenek bemutatója
Kirakodóvásár
Gyermeksziget
Belépőjegy felnőtteknek 1000 Ft, gyermekeknek 14 év alatt 500 Ft
 
A belépőjegy megvásárlásával a parkolás ingyenes!
 
 
 
Nyíregyházi Repülőnap
 
 
12 év után újra Magyarország rendezi a Motoros Műrepülő Világbajnokságot
 
A 10. FAI World Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokság jelenleg a műrepülő sport legnagyobb létszámú nemzetközi eseménye, amelyet idén hazánkban rendeznek.
A csapatok már vasárnap megérkeznek és a 3 napos hivatalos edzés után elkezdődik a megmérettetés. A versenyt augusztus 4-én nagyszabású repülőnap zárja izgalmas légi és földi programokkal, díjkiosztó ünnepséggel és koncerttel. 
 
Négy magyar versenyző indul idén a viadalon. A magyar válogatottat a szövetségi szekcióvezető Ábrányi Tamás mellett Keserű Béla, Kovács Gergely és Nádas Tamás alkotja. Az eseményre Európa több országából is érkeznek műrepülők, a kontinensen kívülről pedig az amerikaiak mellett japán és dél-afrikai versenyzők méretik meg magukat. 
 
A műrepülő sportág különleges évfordulót is ünnepel a világbajnokságon. E jeles eseménnyel tiszteleghetünk az 50 éve Budaörsön rendezett  2. FAI Motoros Műrepülő Világbajnokságon aranyérmet szerzett magyar csapat tagjai előtt. 1962-ben a Fejér Miklós, Fejes Péter, Katona Sándor, Pál Zoltán és Tóth József alkotta magyar válogatott aranyérmet nyert, Tóth József pedig az egyéni összetett világbajnoki címet is begyűjtötte.
 
Az augusztus 4-i repülőnapra a szervezők látványos airshow-val, kötelékrepüléssel készülnek, de Besenyei Péter és Veres Zoltán Zoltán sem hiányozhatnak a jeles napról. Természetesen nem maradhat el a repülőgépes léggömb vadászat, a légierő bemutatója, az ejtőernyősök célba ugrása, a gasztronómiai ínyencségek, valamint a gyermek sziget sem. Idén is tartanak közlekedési tanácsokat, bemutatókat a rendőrök, a tűzoltók pedig a legnagyobb fecskendővel érkeznek a közönség hűsítésére. Késő délután a világbajnokság ünnepélyes díjkiosztó ünnepsége lesz, ahol a legjobbaknak tapsolhatnak a nézők. 
A parkolás idén ingyenes lesz, a szervezők azt kérik a kilátogatóktól, hogy a füves részen kijelölt parkolót töltsék fel és onnan az érkeztető kapun keresztül lépjenek be a repülőnap területére. A gyalogosok, kerékpárosok számára külön kaput jelöltek ki a rendezők.