Soha nem látott tömeg a pünkösdi futóversenyen

Pünkösdnapi erdei futóversenyt rendezett a NYÍRERDŐ  Zrt. Baktalórántházi Erdészete és a Nyárády Mihály Általános Iskola Nyírkércsi Tagintézménye. 

 

 

 

 
Nyolcadik alkalommal bonyolítottuk le a viadalt, de ennyien még soha nem álltak rajthoz, közel hatszáz gyerek teljesítette valamelyik távot. Nemcsak helyiek mérették meg magukat: Gégény, Ófehértó, Nyírkércs, Nyírjákó, Ramocsaháza „képviselői” mellett még Csengerből is érkeztek fiatalok. Szerencsére a természet is kegyes volt hozzánk, hiszen nagyon jó időben zajlott a verseny. Az ovisok 300 métert futottak, az 1-2. osztályosok 1000, a 3-6-osok 2000, a 7-8-osok pedig 3000 métert teljesítettek. Természetesen nem maradhatott el a már hagyományos NYÍRERDŐ-futás sem: idén 2013 métert kellett megtenniük a résztvevőknek. Minden célba érő tombolaszelvényt kapott, a sorsoláson sportszerek, játékok találtak gazdára, a fődíj pedig egy táblagép volt. Azt hiszem a rendezvény jól bizonyítja: az erdészeti társaság – amellett, hogy gondos gazdája a kezelésében levő állami erdőknek – szerepet vállal a fiatalok környezeti nevelésében is. Bízunk abban, hogy a gyerekek, akik a Baktalórántházi erdőben futottak, ezután kicsit másképpen néznek az erdészek munkájára is -  mondta Bíró Imre, a Baktalórántházi Erdészet igazgatója.