Ha Pünkösd, akkor Pünkösdnapi NYÍRERDŐ Futás Baktalórántházán

Több mint négyszázan vettek részt a Pünkösdnapi NYÍRERDŐ Futáson szombaton délelőtt, a Baktalórántházi erdőben. A tömegsportversenyt már kilencedik alkalommal rendezte meg a NYÍRERDŐ Zrt. Baktalórántházi Erdészet és a Nyárády Mihály Általános Iskola Nyírkércsi Tagintézménye. 
 

 

 

 
A rendezvény célja a kezdetektől változatlan: ráébreszteni a fiatalokat a környezettudatos magatartás fontosságára, az egészséges életmódra és az erdők védelmére. A résztvevők hat kategóriában mérhették össze gyorsaságukat. Az óvodások a 300 méteres Süni-futáson indultak. 
 
Az iskolások az 1000 méteres Tapsi futáson, a 2000 méteres Gida- és Szarvasűző futáson, valamint a három kilométeres Vaddisznóvágtán versengtek. A helyiek mellett csengeri, nyíregyházi, nyírkércsi, gégényi, leveleki, ramocsaházi és petneházi gyerekek egyaránt futottak. A legnépszerűbb számnak a 2014 méteres Pünkösdnapi NYÍRERDŐ Futás bizonyult, ezen még a felnőttek is rajthoz állhattak. Minden célba érkező tombolaszelvényt kapott, a szervezők különféle ajándéktárgyakat, sportszereket sorsoltak ki a fiatalok között. Külön díjazták azokat a gyerekeket is, akik az elmúlt évek erdei futóversenyeiről rajzot készítettek.