Belföld
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolák is versenyben a zöldítési támogatásért
Dr. Bálint György kertészmérnök, azaz a közismert Bálint gazda is részt vesz a Cetelem Zöldsuli Program zsűrijében, az iskolazöldítési pályázatra beérkezett legjobb tervek kiválasztásában. A Cetelem és a WWF népszerű közös kezdeményezésének célja, hogy 5 millió forint támogatás segítségével 10 hazai általános iskola számára nyíljon lehetőség az elszürkült, lehangoló betonudvarok kizöldítésére, barátságos, hívogató iskolakertek kialakítására.
Szabolcs megyét is érintő fontos törvényi változtatásokra került sor
A módosított területfejlesztési törvény kiemelt célkitűzése az összefogottabban, ellenőrzöttebben és költségtakarékosan működő területi közigazgatás megteremtése.
Ezért adnak béren kívüli juttatásokat a munkáltatók!
A munkavállalók igénye, a motivációs tényezők, költségcsökkentési szempont és a társadalmi felelősségvállalás egyaránt érvényesül akkor, amikor a munkáltatók a béren kívüli juttatásokról döntenek - számolt be Dara Péter szakértő, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója a frissen lezárult „Mi lesz a bérekkel és juttatásokkal 2012-ben?" kutatás adatai alapján.
Kötelező közbeszerzés az 50% feletti uniós pályázatoknál
2012. január 1-jétől jelentősen emelkedhet az uniós finanszírozású projektekhez kapcsolódó közbeszerzések száma, mivel az újévtől életbe lépő új közbeszerzési törvény szerint bővül a közbeszerzésre kötelezett nyertes pályázók köre.
A 2011. évi Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny egyik díjazottja Nyíregyháza
Százhalombattán osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2011. évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre háromszáztizenöt önkormányzat képviselője kapott meghívást.
Szmoghelyzet...
Nyíregyházán már elrendelték a szmogriadót, de országszerte igen magas a levegő szennyezettsége, hamarosan más településeken is sor kerülhet a szmogriadó tájékoztatási fokozatára. Erre legesélyesebb Debrecen és Miskolc. A szálló por mellett aggasztóan nő a rákkeltő benzol koncentrációja is. A legrosszabb a helyzet a keleti országrészben.
A szmogról (füstköd)
Nem ugyanaz a téli illetve a nyári szmog, mivel a hideg és a meleg évszakban más-más időjárási feltételek érvényesülnek. Télen a gondot az jelenti, hogy a magasabb rétegekből a meleg levegő a talaj közeli hideg levegő fölé húzódik, így a káros gázok, a füst nem tud eltávozni.
Boszi Party és vetélkedő a Nyíregyházi Főiskola szervezésében
A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzati Testülete és a Capital Marketing Médiaügynökség versenyt hirdet a felsőoktatási intézmények hallgatói számára.
Arany Hangya Díj 2011
Október 21-én Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Arany Hangya Díj 2011. évi Önkormányzati hulladékgazdálkodás kategóriájának I. helyezettje – 25 város közül - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata lett.
Vevőcsalogatás sörrel és virslivel
Sörrel és virslivel várja vásárlóit a Praktiker országszerte október második felében. A kulinális élményeket egyedi vásárlási akció teszi teljessé, amelynek keretében 20%-os árengedmény jár.
























