Nyírbátor

Szárnyas Sárkány Utcaszínházi Fesztivál 2018

Színes és vidám utcaszínházi kavalkád, kihagyhatatlan program az egész családnak – igazi nyári kulturális csemege. Szabadtéri színházi előadások, koncertek, performanszok, happeningek nyújtanak felhőtlen kikapcsolódást a fesztiváltér valamennyi helyszínén.

Örökségtúra a Reformáció 500 éves emlékévében a Nyírségtől a Hajdúságig

 Ahhoz a nagyszabású örökségvédelmi kezdeményezéshez csatlakozik az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. és a keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Iroda az idei utolsó örökségtúrával, amelyet a világ majdnem 50 országában, ugyanabban az időpontban vagyis a szeptember 16-i hétvégén rendeznek meg.

Történelmi emlékhelyek örökségtúra augusztus 19-20

Történelmi emlékhelyek örökségtúra augusztus 19-20 Az év ötödik örökségtúráját szervezi az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. – ezúttal is az Európai Informáiós Tájékoztató Központ közreműködésével. Cél most is az, hogy mind több turista megismerje a Középkori templomok útja program révén elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látnivalóit. Ezúttal azonban ismét határátlépésre kerül sor, hiszen az örökségtúra a Felső-Tisza-vidék nyírségi területeinek felfedezésére indul.

A kisvárdai LeszFeszt a nagyfesztiválok sorába léphet

Két évvel ezelőtt még csak bátor kísérletezésnek indult, mára már országosan jegyzett fesztivállá fejlődött a L.E.S.Z. Feszt. 2017-ben immár 3 nap alatt, 7 színpadon, 107 előadó szórakoztatja majd a fesztivál közönségét július 6-8. között.

Egri László műve a toplista élén

Egri László műve a toplista élén Egri László költő és író legújabb verses mesekönyve, a Szúnyog Szabi vezeti az Adamobooks könyváruház Mese kategóriájának toplistáját.

Az újraértelmezett ünnepek fontossága

Az újraértelmezett ünnepek fontossága Nyírbátor a napokban adott otthont a „Gyermek az ünnepben” című óvodapedagógusoknak szóló workshopnak. A Városi Könyvtár- Nyírbátor Város Önkormányzatának és a Nyírbátori Óvodaszövetségnek a támogatásával - egész napos eseményére a megyéből és számos környező településről érkeztek a szakma képviselői. Az egynapos konferencián arra kerestek és kaptak választ a nevelők, hogy a mai gyors és interaktív világban hogyan szerettethetjük meg az óvodáskorúakkal az ünnepeket és hogyan emlékezzünk meg ezekről.

Lovas- és Gasztro-fesztivál Nyírbátorban

Lovas- és Gasztro-fesztivál NyírbátorbanHa szeretik a fogathajtó és díjugrató versenyeket, a különleges ételeket, akkor nézzék meg a Nyírbátori II. Lovas- és Gasztro-fesztivál tv-összefoglalóját. A két napos eseményről készült műsort 2016. november 14-én, hétfőn, 23.10-kor az ATV-n, 19-én, szombaton, 23 órakor pedig az ECHO Televízió képernyőjén láthatják az érdeklődők.

Programok a Báthori István Múzeumban novemberben

Beszélgetések múltról, jelenről és jövőről a Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeumában, a nyírbátori Kulturális Központ első emeleti 119-es termében.

Zenés mesejáték a nyírbátori Kulturális Központban

Zenés mesejátékra kerül sor október 19-én és 20-án a nyírbátori Kulturális Központ színháztermében, a Fogi Színház előadásában.

Elindult a színházi évad Nyírbátorban

A napokban fergeteges szereposztással nyitotta az évadot a Nyírbátori Kulturális Központ bérletes előadás-sorozata. A Veres1 Színház társulat a Ray Cooney-John Chapman szerzőpáros Ne most, drágám! című két felvonásos vígjátéka remek perceket nyújtott a város közönségének.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyírbátor csatornájára